Saját KB bal
Saját KB jobb

Elütötték, majd elaltatták. Mindkettőt túlélte!

Egy alabamai illetőségű, négyéves németjuhász keveréknek izgalmas éve volt 2014-ben: túlélt egy komoly autóbalesetet, egy szívférgességet, és – figyelem! – KÉT eutanáziát. És nem ő volt az egyetlen!

Az elütése után a helyi sintértelepre került csavargóba senki olyan nem szeretett bele, aki vállalni tudta volna orvosi kezelését, így a kiszabott határidő lejártával sor került elaltatására. A szerződött állatorvos beadta neki a testsúly szerint kimért halálos(nak szánt) szert, de nem állt le a szíve. A doktor újra próbálkozott: másodszor annak rendje és módja szerint megállapította a fekete-barna kutyus pulzusának leálltát, kitöltötte a papírokat az altatásról, majd távozott.

A telep másnap reggel munkába érkező alkalmazottai azonban megrökönyödve vették tudomásul, hogy az eb – bár remegve, de határozottan élve – ott ücsörög a kennelben. Sőt, mi több, a konok állat annyira komolyan gondolta az életben maradás témát, hogy még az előző napról maradt tápját is befalta.


Lazarus orvosi igazolása a halálos injekcióról – bejelölve az “elpusztítva” szó. Forrás: DailyMail

A kutyus elaltatásával a protokoll szerint másnap harmadszor is próbálkoztak volna, de – talán a különös történet hatására – villámgyorsan gazdára talált. Egy közeli állatmentő szervezet aktivistájának feltűnt az esetről készült Facebook bejegyzés, és értesítette főnökét, aki úgy döntött, ő magához veszi az ebet. A kutya a bibliából ismert Lazarus (Lázár) nevet kapta – azét a Lázárét, akit Jézus feltámasztott holtából.


Lazarus az új otthonában, még a baleset miatt viselt gipsszel. Forrás: DailyMail

A fenti eset nem teljesen precedens nélküli: hasonló történt 2011-ben, amikor is az egyik oklahomai sintértelepre bekerült egy alomnyi alultáplált kölyökkutya. Mivel a gyeptelep így is a kapacitásának közel dupláján működött már, a vezetőség azt a döntés hozta, hogy az új jövevények számára véget kell érjen az út. A kicsik megkapták injekcióikat, majd a tetemeik egy konténerbe kerültek. Másnap reggelre virradóra kiderült, hogy nem csupán az aktuális elszállítás nem történt meg, de az egyik kölyök túlélte mind az altatást, mind pedig az éjszakai hideget – valamint azt is, hogy a tetejébe dobták még két nagyobb, kevésbé szerencsés állat testét is. A kölyök ugrálva, farkcsóválva fogadta a telep dolgozóját.

A történet nyilvánosságra kerülése után amerikaiak ezrei álltak sorba, hogy örökbe fogadhassák az időközben Wall-e névre keresztelt kutyust. Az elnevezés ötletét itt nem egy bibliai példa, hanem az egyik animációs mesefilm utolsó földi “túlélője”, egy robot adta.

 

 

 

 

 

 
 
Wall-e gazdikeresőként (balra), később pedig új otthonában új barátjával

A megmenekült életek nevében biztosan mondhatjuk: csodák márpedig vannak!

 

 

 

ViNyL

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: DailyMail
The Guardian
Kezdőfotó: nydailynews.com
DailyMail
a.abcnews.com
kwtv.images.worldnow.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...