Saját KB bal
Saját KB jobb

Állati Napok az Allee-ban

Az első hazai állatbarát bevásárlóközpontban, az Allee-ban áprilisban 3 napon keresztül színes programokkal várnak minden érdeklődőt. Az Allee Állatbarát Napok rendezvénysorozatot izgalmas verseny, érdekes bemutatók és állatok örökbefogadása teszi teljessé.

A rendezvénysorozattal egyidejűleg a Bevásárlóközpont elindít egy új online felületet, ahol örökbefogadható kutyák és cicák várnak új gazdájukra.

A rendezvényen jelen lesznek a HEROSZ Budapest, valamint a Budaörsi Állatmenhely aktivistái is, akik konkrét örökbefogadási információkat is nyújtanak az érdeklődőknek. Az új online felületen e két szervezet árvái jelennek meg. Rajtuk kívül találkozhattok a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kiképzőivel is, akik a segítő- és vakvezető kutyák kiképzéséről fognak tájékoztatót adni.

A négy szervezetnek nyújtott megjelenési lehetőséggel (mindhárom napon a II. emeleten találjátok őket) az Allee a szervezetek 1%-os kampányát is támogatni kívánja.

Emellett, az erőszakmentes kiképzést alkalmazó Tükör módszert kidolgozó Népszigeti Kutyaiskola tagjai is szeretettel várják az érdeklődőket.

A szervezetek kutyás bemutatói is színesítik a programot mindhárom napon, továbbá április 21.-én 18:00 órakor a Tükör Módszer Bemutató Csoport is fellép interaktív programjával, amihez csatlakozhatnak a nézők kutyáikkal is.

A bátrabb gazdik kedvencükkel együtt egy Ebathlon versenyre is benevezhetnek, ahol kipróbálhatják, mennyire hangolódtak egymásra kutyájukkal, a legügyesebbek pedig értékes nyereménnyel térhetnek haza.

Olvassátok el az Alleee Bevásárlóközpont házirendjét a kutyával érkezők számára, és ne felejtsétek el, hogy csak a piktogrammal ellátott üzletek látogathatók kutyával.

 

Cikkeink a kutyával történő vásárlással és a kutyabarát bevásárlóközpontokkal kapcsolatban:

Bevásárlás kutyával – néhány jó tanács

Az első hazai állatbarát bevásárlóközpont

Az Allee 55 üzlete kinyitotta az ajtókat a kutyák számára is

Van egy jó hírünk: állatbarát lesz az AsiaCenter

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: allee.hu ,  fotók: allee.hu korábbi rendezvényeiről
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...