Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyafuttató és agility pálya Keszthelyen

Keszthelyen a Helikon parkban tavaly novemberben adták át azt a kutya agility pályát, mely felhőtlen szórakozást ígér a négylábúaknak és gazdáiknak egyaránt. A kutyafuttatót a város segítségével a GESZ alakította ki a régi használaton kívüli teniszpálya helyén, minimális költségből – írja a Keszthely.hu.

Keszthely alpolgármestere, Nagy Bálint elmondta: a beruházással az önkormányzat a kulturált városi kutyatartás feltételeit kívánta megteremteni. “Ennek megvalósításával kettős célt is sikerült elérni, egyrészt a kutyatulajdonosoknak olyan lehetőséget adunk, hogy bekerített területen nyugodtan szabadon engedhetik és az agilitys eszközökön játszhatnak a kutyákkal, másrészt azoknak a lakóknak, akik a parkot inkább sportolás céljára használják, ők is zavartalanul végezhetik ezen tevékenységüket. Korábban érkeztek olyan panaszok, hogy a kutyák szabadon futkároztak a parkban, és ez bizonyos futókat zavarhatott.

A futtatópályán kötelező a házirend betartása és a játékok rendeltetésszerű használata. A közterület-felügyelők rendszeresen ellenőrzik a területet. A bejáratnál egy új kutyapiszok-gyűjtő edényt is kihelyeztek, lehetőséget biztosítva ezzel a gazdáknak a felelős állattartásra és a közterület megóvására. Ezeken túl egy információs tábla is segíti a kutyásokat.

Nagy Bálint alpolgármester elmondta:„A pálya adta lehetőségeket kihasználva kialakításra került egy hirdetőtábla, ahol a helyi állatvédő munkatársak az általuk befogott és az ebtelepre szállított kutyákról tájékoztatást adhatnak, és ezzel is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az elkóborolt kutyák mielőbb visszakerüljenek a gazdájukhoz. Bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban is sok hasonló, a keszthelyiek és az ide látogatók életét komfortosabbá tevő beruházást tudunk majd átadni.

A kutyák játszótere a hét minden napján ingyenesen látogatható, elősegítve így a boldogabb kutyalétet Keszthelyen.

Az agility valamennyi kutya és versenyző számára nyitott sport. Célja, hogy különböző típusú akadályokból összeállított pálya segítségével vizsgálják a kutya taníthatóságát, irányíthatóságát, ügyességét, együttműködő készségét, a kutyavezető problémamegoldó képességét, reakcióinak gyorsaságát, állóképességét és a kutyával való kommunikációjának szintjét. A most átadott pálya tökéletes gyakorlóterep ehhez – írta a Keszthely.hu.

Kutyafuttatók


Ismerd meg Futietikett programunkat is!


 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

(forrás: keszthely.hu, fotó: Keszthelyi Városvédő Egyesület Facebook) 
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...