Saját KB bal
Saját KB jobb

Nemes bosszút állt egy Mi­che­lin csil­la­gos pá­ri­zsi ét­te­rem tu­laj­do­nosa

“A ban­ká­rok­nak szi­go­rúan tilos a be­lé­pés, a ku­tyák jö­het­nek!” feliratú táblán közölte egyértelmű üzenetét egy párizsi Michelin csillagos étterem tulajdonosa. Kissé berágott a bankokra, a bankárokra, így fejezte ki nemtetszését. Persze örülünk, hogy kutyabarát az étterem, de nem biztos, hogy ez a fajta diszkrimináció hosszú távon kifizetődő lesz az étteremnek. Mindenesetre ötletes és figyele,felkeltő!

Igazán franciás eleganciával bosszulta meg a mindössze 30 éves párizsi üzletember, hogy a bankjától nem kapott hitelt jól menő éttermének bővítésére.

Ötletéhez akkor pattant ki a szikra a fejéből, amikor felismerte azt a banki tisztviselőt, aki többször is visszautasította hitelkérelmét. Az illető ebédelni tért volna be az elegáns étterembe, de a tulaj megállította az ajtóban – írta a ripost.hu.

“Azt mondtam neki, hogy bejöhet enni, de csak akkor, ha előbb fizet nekem hetvenezer eurót (több mint húsz millió forint). Éppen annyit, amennyit a felújításhoz és a bővítéshez kértem a banktól, ahol úgy bántak velem, mint a kutyával.

Ezért aztán a kutyás vendégek bármikor bejöhetnek hozzánk.” – mesélte a Le Figaro-nak a marketinghez is kiválóan értő francia.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...