Ne simogasd a kutyát, ha vezet!

Aki az utcán megsimogat egy vakvezető kutyát, az mintha egy buszvezető szemét fogná be – figyelmeztet Terhes Tamás. A vak férfi mindennapi kalandjaikról számolt be, amelyeket Jampival együtt él át – írja a Délmagyar.hu.

Terhes Tamás algyői, két éve él Szegeden, a városi rendőrkapitányság szomszédságában. Az újszegedi Szefónál dolgozik. Munkába egy darabon gyalog, aztán a 71-es autóbusszal jár. Egy látó ember ezt az utat úgy is meg tudja tenni, ha közben máshol jár az agya. Tamás azonban nemrégen veszítette el teljesen a látását, csak fényeket észlel, napfényes időben például dereng az aszfalt csillogása. Ha borult az ég, vagy nem világítanak az utcalámpák, nagyon kell figyelnie. Helyette Jampi, a 2012. február 15-én született labrador–retriever lát.
A Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola által kiképzett ivartalanított kannak van saját igazolványa.

Jampi oltási könyvében elolvasható a miniszteri rendelet, amely szerint Tamás vele mindenhová bemehet, ahová másoknak is szabad, tehát piacokra, bevásárlóközpontokba, üzletekbe is, szájkosár nélkül. Kitiltani csak akkor lehetne, ha a kutya támadóan lépne fel bárkivel szemben, ez azonban nem fordulhat elő.

Mint egy labirintusban

Ahogy megyünk együtt az utcán, Jampi nagyon sok elismerő, szeretetteljes pillantást kap a járókelőktől. Meg is érdemli, mert nagyon jó társ, mondja Tamás. Az azonban néha föladja a leckét neki és kutyájának, hogy az emberek zöme nincs tisztában azzal, hogyan lehet a vakoknak segíteni, és mi az, ami éppen nem segítség.

A kutya úgy vezet, hogy menet közben minden akadályt észlel és kikerül: a járdára belógó lépcsőket, a szembejövő embereket, olyan sebességgel, ahogyan én megyek. Aki a piacon jönne utánunk, úgy érezhetné magát, mintha a Minótaurosz labirintusában haladna, úgy kerülgetjük az embereket, keressük a szabad utat. Ha a járdán keresztben kifeszítenek egy szalagot, az előtt is megáll, jelzi, hogy akadály van előttünk. Ilyenkor utasítom, hogy kerülje ki, ha ez nem megy, ő jelzi. Ilyenkor kérünk segítséget – magyarázza Tamás.

A cikk teljes terjedelmében tovább olvasható a Délmagyar.hu oldalán.

Kapocsolódó hír: Dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola vezetője kapta az Év Kutyabarát Embere 2015 különdíját a MagNet Banktól. További részletek a pályázatról ITT, interjú Dr. Mezősi Tamással ITT.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Kuklis István
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...