Saját KB bal
Saját KB jobb

Tilos lesz bernáthegyi kutyákkal fotózkodni a Matterhorn előtt

Állatvédők kritikáinak hatására a jövőben a turisták nem fotózkodhatnak bernáthegyi kutyákkal a svájci Zermattban a Matterhorn hegyének sziluettje előtt. Christophe Bürgin, a község vezetője pénteken erősítette meg a Walliser Bote című lap értesülését. Alternatívaként a havasi kürtösökkel vagy – az amerikai Disney-parkok mintájára – bernáthegyikutya-jelmezbe bújt emberekkel való fotózkodás ötletét vetette fel.

A svájci állatvédők évek óta harcolnak a fotózások ellen, amelyek során a turisták a nyakukban kis életmentő hordócskát viselő kutyákkal pózolnak a Matterhorn előtt. A szervezet szerint az állatokat méltánytalan módon, „siralmas körülmények között, az állatvédelmi elveknek teljesen ellentmondva tartják egy lebontásra ítélt házban”.

A bernáthegyi kutyák turisztikai alkalmazását ugyanakkor csak a Zermatthoz tartozó közterületeken tiltották be, így például a gornergrati és a sunnegai festői panorámakilátókon. „Ha valaki saját magánterületén fotózásra kínálja bernáthegyi kutyáit, az ellen nem tehetünk semmit. A legtöbb zermatti azonban ezt elutasítja” – mondta Bürgin.

A polgármester arra számít, hogy a következő téli idényben már nem lesz lehetőség bernáthegyiekkel fényképezkedni a Matterhorn környékén. Addig kivételes esetekben még engedélyezik, például a japán utazási irodákkal kötött szerződéseket be fogják tartani, bár azért reménykednek abban, hogy a távol-keleti turisták „belátók lesznek” és önként lemondanak a lehetőségről.

A jelenleg közterületen fényképezkedésre használt és a tilalom következtében „munkanélkülivé” váló hat bernáthegyit hajlandó befogadni a Barry Alapítvány, amely 2005 óta foglalkozik a svájci nemzeti kutya tenyésztésével a Nagy Szent Bernát-hágón. Az alapítványt egy legendás mentőkutyáról nevezték el, az 1814-ben elpusztult Barryről, amely negyven ember életét mentette meg a hágó mentén.

Az alapítvány által gondozott bernáthegyiekkel egyébként „állatbarát” sétákat lehet tenni a hágó környékén, és eközben fényképezkedni is lehet velük.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: MTI
Fotók: blaisingadventures.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...