Saját KB bal
Saját KB jobb

Kedves kis barátaim! Sok szeretettel küldöm Nektek ezt a kis ajándékot

Szívszorító pillanatok részesei voltak a NOÉ Állatotthon dolgozói, és megrendülésünk nem csillapul – ahogy írták közösségi oldalukon. Egy 18 éves lány, Nyirati Lili utolsó kívánságát jött teljesíteni egy pár, aki azt kérte, hogy ne vegyen senki koszorút vagy virágot a halála után, inkább egy állatotthon négylábú védenceire költse azt az összeget. Ezt a kívánságot teljesítette az a pár, akik egy kosárnyi adománnyal érkeztek a Noéba, hogy Lilire emlékezzenek.

„Ökölbe szorult szívvel, elakadt szavakkal, könnyeinket morzsolgatva vettük át az adományt, és gondoltunk hálával arra a kislányra, akit nem ismertünk, de ő annyira szerette az állatokat, hogy még halála után is gondolt rájuk.

Nap mint nap látunk szívszorító emberi és állati sorsokat. Mindig azt hisszük, hogy már megerősödtünk eléggé ahhoz, hogy az ilyen nehéz pillanatokon is nagy levegőt véve, érzelmeinket háttérbe szorítva átlendüljünk, de ennek a kicsi lánynak még alig elindult élete véget ért, és ezt nagyon nehéz ismeretlenül is sírás nélkül, fájdalom nélkül elviselni.

Köszönjük Lilinek és köszönjük a rá emlékező párnak, hogy szívünkről leolvasztottak néhány hosszú ideje ráfagyott réteget, hogy érzelmeink felszínre törhettek, mert ezek nélkül a pillanatok nélkül nem tudnánk szívvel és lélekkel tovább küzdeni.

Lilit biztos sok négylábú pacsiosztó veszi körül az Angyalok között, akik vigyáznak rá!

Részvétünk a szüleinek, családjának, barátainak és ismerőseinek!

Köszönjük, hogy általuk egy picit megismerhettük Lilit!”

Hihetetlen történet, nem találunk szavakat. Minden tiszteletünk Lili szüleié. Lili pedig, ahogy a Noé is írta, már négylábú barátaival van a Mennyországban az Angyalok között.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...