Kutyasimogatás félelmek és előítéletek ellen

Siti Sakinah Meor Omar Baki egész életében félt a kutyáktól. Ráadásul azt mondták neki, hogy kutyákkal érintkezni nem megengedett az iszlámban. Siti Sakinah négy gyermekével együtt azért ment el Malajziában a selangori központi parkba a „szeretnék megérinteni egy kutyát” nevű rendezvényre, hogy legyőzze félelmeit – olvasható az asiaport.hu-n.

„Ez is mutatja, hogy megérinteni egy kutyát nem bűn, nem tiltott dolog. Az emberek jobban félnek megérinteni egy kutyát, mert az tiltott, mint amennyire a legnagyobb bűnöktől tartanak”– mondta Siti Sakinah, egykori vallási tanító, aki jelenleg egy civil szervezetnek dolgozik. Egyébként a férje megengedte, hogy részt vegyenek a rendezvényen.

„Ugrálni akartam örömömben, amikor azt mondta „igen”. A gyerekeimet is kellett hoznom, így ma eljöttek vele, hogy legyőzzem a félelemem, és ők is megtanulják, hogy a kutyák is Allah által teremtett élőlények, akiknek szükségük van szeretetre és segítségre”– mondta Siti, miután bátran kutyákat simogatott.”Még mindig nagyon félek a nagy kutyáktól, így elsőre csak egy kicsit simogattam meg”- mondta nevetve.

A rendezvény főszervezője, Syed Azmi Alhabshi azt mondta, hogy elégedett volt a részvétellel.”Igazából csupán 60 embert vártunk, de ez jóval több, mint 60. Remélem, hogy elegendő vizet és élelemet tudunk adni a kutyáknak”– mondta.

Fotók: themalaysianinsider.com
 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: asiaport.hu

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...