Saját KB bal
Saját KB jobb

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél…

Szeretném veletek megosztani Ada, az egy éves bullmasztiff kislány történetét. Először is, Ada gazdis kutya, gazdái négy hónaposan vették egy “tenyésztőtől”… aztán hamar rájöttek, hogy nem felelős tenyésztő, hanem egy szaporító, akitől Adát vásárolták. Elmondásuk szerint, sokféle kutyát szaporítanak és a kutyák rossz körülmények közt vannak – olvasható a kutyalélek.hu oldalán.

Ada nem az első kutyájuk és megfelelő tapasztalattal is rendelkeznek kutyatartás terén, sőt, előző kutyájukkal kutyaiskolába is jártak. Azért ezt a fajta kutyát választották, mert a fajta leírás alapján megtetszett a nyugodtságuk, barátságos jellemük. Amikor a kutyáért mentek, egy disznóól szerű valamibe vezették őket, ahol Ada és testvérei játszottak, magabiztosnak tűntek. Hamar rá kellett azonban jönniük, hogy Ada mindentől fél, amikor hazaértek vele és kivették a kocsiból, szegény kis kutyus félelmében az autó alá bújt, majd szó szerint küzdeniük kellett, hogy megértessék vele, hogy nem kell rettegni mindentől.

Néhány héttel később kerestek meg engem és látogatásomkor sok tanáccsal elláttam őket. Később kutyaiskolába is elhozták és egyértelműen látszott, hogy megfogadják a tanácsaimat és a kutya fejlődik. Néhány hete aztán ismét megkerestek, mert Ada sok mindent elfogadott, például őket, a családtagjaikat, a saját udvarukat, de sétálni például nem tudják elvinni… Ekkor megkértek, hogy próbáljuk meg a bentlakásos rehabilitációt. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok híve az ilyen fajta kiképzésnek, de Ada esetében jó ötletnek találtam, hiszen a félős kutyák rehabilitációja a fő szakterületem, illetve nálunk sokféle ingerrel találkozhat, ami nagyban hozzájárul a fejlődéséhez. Ami viszont meglepett, hogy sokkal lassabban kezdett el nyitni felém, mint az utcáról mentett, bántalmazott kutyák. Ada jelenleg a rehabos kutyáknak fenntartott “szobában” lakik.

Annak ellenére, hogy ismert, az első három napban semmilyen reakciója nem volt az irányomba a félelmen kívül. A negyedik napon aztán megváltozott a tekintete és amikor magára hagytam, meglestem és végigszaglászta azt a helyet, ahol ültem. Az ötödik napon reggel a jutifalatot földről felvette a jelenlétemben, majd az utolsó két darabot a kezemből és megindult a farkincája, illetve a fülét is egy pillanatra hátratette, amikor meglátott, azaz elmosolyodott. Az elkövetkező napokban egyre magabiztosabban vette el a jutalomfalatot, majd a kilencedik naptól hívásra odajött, csóvált. A tizedik naptól rövid sétákat teszünk az udvaron, ami egyelőre remegéssel telik, de szerencsére a jutifalatot elfogadja. Hosszú lesz még a rehabilitációja, de jó úton haladunk…

De vajon miért van mindez? Egyrészt, mivel négy hónapos koráig egy ingerszegény környezetben élt, azaz a legfontosabb szocializációs időszakról szó szerint lemaradt. Másrészt, bántalmazták is, méghozzá valószínűleg az etető tállal, mivel a mai napig retteg a tálaktól. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért hiszik még mindig, hogy a kutyák szaporítása megéri, közben meg ilyen és ennél rosszabb helyzetű kutyákért kell harcolnunk…

Ada szerencsés, mert nagyszerű gazdái vannak, akik mindent megtesznek érte, akik azt szeretnénk, hogy Ada teljes életet élhessen, ezért nem elégszenek meg azzal, hogy otthon jól érzi magát, hanem a maximumot akarják kihozni belőle. De ami nekem nagyon nehéz, látni a szemében (és minden hasonló kutya szemében), hogy ösztönei azt súgják, hogy merjen szeretni, de a saját félelmei korlátozzák ebben… óriási küzdelem számukra, hogy saját korlátaikat átlépjék és amikor ezt látom, mindig meghatódom… hiszen ők arra születtek, hogy minket szeressenek, hogy kedvünkre tegyenek, miért tesszük akkor mi ezt velük?


Pirka Ildikó
(kutyakiképző – kutyalélek.hu)

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok