Gazdájuk balesetben meghalt, árván maradtak a kutyák

Nem egyszer hallhattunk vagy láthattunk már olyan esetet és történetet, ahol a kutyák vagy saját fajtársaikat vagy szeretett gazdájukat siratják, vagy várják haza. Megindító és példaértékű a kutyák hűsége, nem véletlenül ők a hűség megtestesítői.

Szomorú eset történt – írja az Állatbarát Alapítvány.

Egy kerékpáros hölgyet elgázoltak 2014. április 25-én hajnalban a 38-as számú főúton. A hölgy a helyszínen életét vesztette. Testét, ruháját hűen őrizte 3 kutya. A kutyusok a biciklissel tartottak, valószínűleg hazafelé. A vidám (ám nem veszélytelen) sétából pillanatok alatt szörnyű tragédia lett, ami minden résztvevő életében gyökeres változásokat eredményezett.

A kutyák közül ketten a kiérkező mentők és rendőrök miatt elszaladtak, azonban egyikőjük még ekkor is kereste gazdáját. Kollégáink a baleset bekövetkezte után jó pár órával értek a helyszínre, mivel senki nem értesítette őket. A hírekből tudtuk meg a kutyák sorsát és helyzetét. A baleset helyén csak két kutya várta a segítséget, őket sikerült is befogni. Nem volt nagyon nehéz, mivel mindketten rendkívül sokkos állapotban feküdtek.

Ahogy bekerültek a Csatorna utcai Állatotthonba, azonnali állatorvosi vizsgálaton estek át. A jó kondíció ellenére félő, hogy babesiásak lehetnek, hiszen a két kutyából több száz kullancsot kellett eltávolítani. A kezelésüket elkezdtük. Fiatal kutyákról van szó, az esélyük jó a felépülésre. Egy szuka és egy kan kutyus. Azonban fény derült arra is, hogy a szuka kutyus emlődaganattal harcol.

Bella és Boldi (ezeket a neveket kapták az Állatbarát Alapítványnál) már együtt, egy kennelben, összebújva, de még remegve, farkukat behúzva tekintenek a hozzájuk szeretettel és nyugodtsággal közeledő emberekre. Nem értik, hogy mi történt, nem értik, hogy miért nem a jól ismert, róluk gondoskodó, őket etető gazdi megy oda hozzájuk, és hívja őket egy következő sétára…

Bella és Boldi kezelése, rehabilitációja még sok időt fog igénybe venni, de az Alapítvány dolgozói nem fogják feladni! Tudjuk, hogy nekik is van remény… Természetesen a felépülésük után, oltva, chippel ellátva, ivartalanítva várják új, szerető, gondoskodó gazdájukat. A legszebb az lenne, hogy ha egy helyre fogadnák őket örökbe. Légy TE az, aki szebbé varázsolja a napjaikat!

Érdeklődhetsz Bella és Boldi felől a 42/727-736-os telefonszámon, az [email protected] e-mail címen, vagy személyesen a nyíregyházi Csatorna utca 2. szám alatti Állatotthonban, minden nap 8-16 óra között!

 Segítséget kérünk tőletek!

A Tokaji úton 2014.04.25-én nap 3 kutya elvesztette gazdáját egy balesetben! A sokkos állapotú kutyák közül kettőt sikerült befognunk, azonban a harmadik társuk nem volt a helyszínen már.

Kérjük, hogy ha a képen látható kutyákhoz hasonló, kicsit világosabb, sántikáló kutyust láttok Nyírtelek közelében, hívjátok a  42/727-736-os telefonszámot!

Esetleg, lehetőség szerint, amíg a kolléga a helyszínre ér, tartsátok egy adott helyen!
Köszönjük a segítséget!

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: szon.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...