Tizenegyéves fiú mentette meg az elgázolt kutyát

Itt a tökéletes bizonyíték arra, hogy nem kell „nagynak” lennünk ahhoz, hogy igazi hősök legyünk. A mindössze 11 éves, brazil kisfiú, Jean Fernandes nem felnőtt, viszont ő a hét hőse. A kicsi a minap ugyanis a saját életét is kockáztatva ugrott a mozgó autók közé, hogy megmentse egy elgázolt kutya életét – számolt be az esetről az egyik helyi hírportál, a Guarda-Sol.

A lap néhány megdöbbentő képet is közölt az esetről, melyeken jól látszik, hogy a kisfiú odaugrik a sérült kutyához, miután egy óvatlan autós elütötte, majd fékezés nélkül továbbhajtott. A jószág tehetetlenül feküdt az egyre csak érkező autók között, amikor a kis Jean odaugrott, felvette az állatot és biztonságba vitte.

A kisfiú édesanyjának, Rubia Liliana Rosenak az elmondása szerint fia már egészen kiskorától nagyon szereti az állatokat és akárhányszor védtelen vagy sérült jószágot lát, azonnal a segítségére siet. A kisfiú viselkedése egyébként nagy tetszést váltott ki a brazil internetezők körében (meg tudjuk érteni), ahol a hét hőseként ünneplik.

A kutyára, Honey-ra jelenleg állatorvos vigyáz és elmondása szerint remekül van.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hir24, The Huffington post
Képek forrása: Rafaela Martins
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...