„A kutyám és a lovam miatt jöttem haza az Egyesült Államokból”
Interjú Oroszlán Szonjával
Oroszlán Szonját a „Valami Amerika” Timijeként ismerte és szerette meg az ország. Villámcsapásként lett ünnepelt és keresett színésznő, tíz évig pedig egyetlen pillanatra sem állt meg. A csúcson pedig úgy döntött, elhagyja az országot, és valami egészen mást fog csinálni. Hogy lett belőle kutyasétáltató és állatorvosi asszisztens? Milyen kihívásokkal kellett szembenézni, miért jött haza és maradt itthon? Szonjával a karakterváltás folyamatáról, a külföldi élet kihívásairól, nehézségeiről, és szerelmeiről: Honey-ról és Daniról beszélgettünk.
Honey az első kutyád?
Nem, Honey a második kutyusom. 18 éves voltam, amikor kertes házba költöztünk, akkor érkezett az első kutya is hozzánk, Chirstopher. Mindig akartam egyet, ismeretlen kutyák fotói voltak a szobám falán, mintha azok az én kutyáim lennének. A szüleim azonban nem szerettek volna bezárni egy lakásba egy kutyát. Párszor szóba jött, könyörögtem, de nem lehetett. Viszont ahogy kertes házba költöztünk, szinte azonnal megérkezett hozzánk Christopher, a labrador. 14,5 évesen ment el, és borzasztóan megviselt az elvesztése. Akkor úgy gondoltam, hogy biztosan nem lesz másik. Persze, aztán pár hónap múlva az ember rájön, hogy kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Mikor és hogyan találtatok egymásra Honey-val?
Azt gondoltam, hogy Christopher biztosan örülne neki, ha egy menhelyről fogadnék örökbe kutyát. Elkezdtem csak úgy finoman nézegetni weboldalakat, menhelyeket. Aztán egyszer csak megláttam Honey baba fotóját a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület oldalán, és ott el is volt döntve, annyira meggyőző volt a fotó. Biztos voltam benne, hogy ha csak egy kicsit is ilyen ez a kutya az életben, mint ezen a képen, akkor ő egy főnyeremény.
Mit láttál azon a képen?
Egy végtelenül jószívű, kedves kutyát. Egy áldott jó lélek volt a fotón, aránytalanul hatalmas fülekkel és gyönyörű szemekkel. Akkor én pont forgattam, és nem tudtam egy hónapig érte menni. Nem akartam, hogy tartsák nekem, arra gondoltam, hogy ha ott lesz még egy hónap múlva is, akkor biztosan rám várt. Ha nem lesz ott, akkor pedig ennek így kellett lennie. De Honey megvárt engem, ami egy csoda, hiszen elképesztően aranyos kutya volt. Nem gondoltam, hogy nem fogják elvinni egy hónapig. Az első találkozásunk alkalmával kimentünk sétálni, és azonnal egyértelmű volt, hogy megtaláltuk egymást. Amíg előkészítettük a terepet otthon a fogadására, addig sűrűn jártam ki hozzá látogatóba. Egy-két héttel később pedig már együtt is éltünk.
Voltak nehézségek az elején, mert Honey-t egy kocsiból rakták ki, az Omszki-tó partján találták egy dobozban és valószínűleg ezért, az autóban utazással meggyűlt a bajunk. Járt hozzánk tréner, és sokat segített, de aztán úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak elvárok tőle dolgokat és beszélek hozzá normálisan. Ez el is kezdett működni. Na jó, két éves koráig szinte mindent megrágott, még a kutyaházát is szétszedte, de egyébként nem volt vele gond.
Honey pedig már tíz éves, Te pedig elég mozgalmas életet éltél ez alatt a tíz év alatt.
Igen, 5 évig éltem kint az Egyesült Államokban, sokszor jártam haza, de többet voltam kint, mint itthon. Honey a szüleimnél lakott, imádták és én is örültem neki, hogy sétálnak vele, tudnak kivel törődni. Szerintem nekem volt a legnehezebb, hiszen én éltem külföldön a kutyám nélkül. Most, hogy egy éve lassan itthon vagyok, már teljesen elképzelhetetlen, hogy bírtam ki ennyi időt az állataim nélkül. Van egy lovam is, Dániel, aki szintén nagyon közel áll hozzám.
Akkor költöztél külföldre, amikor a legjobban ment a szekér. A „Valami Amerika” után berobbantál a köztudatba, rengeteg megkeresésed volt és lubickoltál a népszerűségben. Mégis úgy döntöttél, hogy elmész a tengerentúlra. Miért?
Gyakorlatilag akkor a Színművészeti Főiskola befejezése óta nem álltam meg. Azt éreztem, hogy muszáj egy kicsit más csinálnom, mert kiégek, és meg fogom utálni ezt a szakmát. Lehet, hogy ez erősen hangzik, de annyira sűrű volt az a tíz év, ami a Valami Amerikával hirtelen jött, olyan intenzív volt, hogy egyszer csak azt éreztem, fel kell jönnöm a víz alól a levegőre. Ha nem mentem volna külföldre, akkor nem tudtam volna ezt megcsinálni, hiszen jöttek volna olyan megkeresések, amikre egyszerűen nem tudtam volna nemet mondani. Kicsit szerettem volna kilépni ebből, mint színésznő, mint magánember egyaránt. Ezen kívül úgy éreztem, hogy szeretnék mással is foglalkozni. Régóta érdekelt már az állategészségügy, ez pedig egy jó lehetőségnek ígérkezett, hogy kipróbáljam.
Mivel foglalkoztál kint? Teljesen elszakadtál a színészettől?
Csináltam egy-két független filmet és pici színházat, de elkezdtem egy állatorvos asszisztensi sulit és egy állatorvosi klinikán dolgoztam. Egyetlen dolgot nem mondott senki, hogy ebből főállásként nem lehet megélni sajnos még az USA-ban sem. Nagyon kevés volt a fizetésem, nem volt elég a megélhetésre. Tapasztalatnak azonban jó volt civil munkát végezni, nagyon szerettem. Ott is azok mennek ilyen pályára, akik szívvel-lélekkel csinálják. Ez egy éjjel-nappali szakma, stresszel, odaadással, áldozattal. Sokat mentünk otthoni eutanáziára, vizsgálatra idős állatokhoz. Ezeket a 12-14 órás munkanapokat csak lelkesedéssel és odaadással lehet csinálni.
Mennyi ideig csináltad?
Majdnem két évig. A végén már műtéteken is asszisztáltam, és jól beleláttam a dolgokba. Nagyon szerettem volna tovább csinálni, csak muszáj volt más munka után is néznem, hogy meg tudjak élni. Elkezdtem dolgozni két orvosi egyetemnél, kommunikációs szakon, színészként. Ott úgy tréningezik és képzik az orvostanhallgatók interperszonális képességét, hogy színeszek által eljátszott szituációs helyzetgyakorlatokba helyezik őket. Aztán mi, színészek leosztályozzuk és kiértékeljük a teljesítményt. Végül itt kötöttem ki teljes időben, majd ez a járvány miatt online platformra költözött, és tulajdonképpen ezért jöttem haza. Sokkal jobb itthon ülni a lakásban és a kutyámat simogatni, mint kint egyedül. Most pedig már nem tudom itt hagyni őket, úgyhogy itt ragadtam. Tulajdonképpen a kutyám és a lovam miatt jöttem haza az Egyesült Államokból.
Láttál, tapasztaltál valamilyen markáns különbséget az amerikai és az itteni kutyatartási kultúrában, hozzáállásban, etikettben?
Sétáltattam kutyákat is, mert annyira hiányzott maga a sétáltatás. Ha kutyás vagy, hozzá vagy szokva a rendszerhez, reggeli és esti sétákhoz. Ezért elkezdtem hobbi szinten sétáltatni, de egyébként elég jól is lehetett vele keresni. Azt láttam, hogy nagyon felelősségteljesek a gazdák. Nagyon sokat dolgoznak, de így is sok kutyát fogadnak örökbe. A legtöbb kutya, akit sétáltattam, mentett állat volt. Ha nem tudják megoldani a kutya napközbeni sétáltatását, akkor sétáltatót vesznek fel. Erre pedig nagyon jó szolgáltató cégek alakultak már, akik rendesen szűrnek a jelentkezők közül.
Hogy telnek a hétköznapjaitok most, hogy végre újra együtt vagytok. Honey hogy jön ki Dániellel?
Nagyon jól telnek a napjaink, szinte minden nap kint vagyunk a lovardában Daninál, aki Honey bátyja. Danit 12 éve ismerem, azóta lovagolom, de csak 7 éve az enyém. Őt egy bezárásra ítélt lovardából hoztam el. Három rossz lába volt, azt mondta az állatorvos, hogy vagy nagyon szerelmes vagyok ebbe az állatba, vagy nagyon nem értek a lovakhoz. Akkoriban még valóban nem értettem nagyon a lovakhoz, viszont nagyon szerelmes voltam, úgyhogy biztos voltam benne, hogy meg fogjuk csinálni. Eltelt 7 év és teljesen jól van. Különleges figyelmet és gondoskodást kap, amíg nem voltam itthon, akkor is jó kezekben volt.
Egykutyásnak tartod magad, vagy elképzelhető, hogy lesz Honey-nak tesója?
Én nagyon szívesen lennék több kutyás, de Honey nem igazán örülne neki. A lovat is nehezen viselte el, akkor nyugodott csak meg, amikor rájött, hogy nem visszük haza. Ez a hármasunk viszont tökéletes így. A ló, a kutya és az ember nagyon egyívásúak.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve, tervezed már a visszatérést a színházba, képernyőre?
Úgy néz ki, hogy egyelőre maradok itthon, de folyamatosan dolgozom online az egyetemen. Várom, hogy beinduljon itt is az élet, még nem tudom milyen feladatok fognak megtalálni. Nagyon szeretnék valamilyen állatos dologgal foglalkozni, de a színészetbe is szeretnék visszacsöppeni. Szerintem még mindig egy átmenetben vagyok a karakterváltás terén. Ennek kell egy kifutási idő, de nem bánom, hiszen ez az átmeneti időszak teszi lehetővé, hogy máshol is kipróbálhassam magamat.
