Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

Esküvői fotózás benyugtatózott oroszlánkölyökkel Pakisztánban

Egy fotóstúdió osztotta meg azt a videót, amin egy házaspár egy leszedált oroszlánkölyökkel fotózkodik, az állatot díszletként pakolva ide-oda.

A Sudio Afzl nevű fotóstúdió vezetője valószínűleg nem sejtette, hogy óriási botrányt kavarnak majd a megosztott felvételek. A pakisztáni stúdióban egy friss házaspár fotózását mutatják a pár másodperces filmek, nem akármilyen körítéssel. Egy mozdulatlan, kába oroszlánkölyökkel látjuk fiatal párt,  egyszer közöttük, majd eléjük helyezve élő díszletként. Az állatvédők biztosra veszik, hogy az oroszlánkölyök be van nyugtatózva, és a felvételeket látva ez bizony elég valószínű.

Az egyik filmen tisztán látszik, hogy a kölyök nyitogatja a szemét és próbálja felemelni a fejét.  A filmre a Save The Wild nemzetközi állatvédő szervezet hívta fel a figyelmet egy Twitter bejegyzésben. Egyben felszólította a pakisztáni hatóságokat, hogy tegyenek valamit a jelenség ellen, hiszen ez állatkínzás. Több kommentelő szerint is eljárást kellene indítania  fotográfus és a pár ellen is.

Állati díszlet bérbe vehető

Ez a pár másodperces film nemcsak az adott esett miatt szomorú, hanem másra is enged következtetni . Mégpedig arra, hogy ez nem az első és nem is az utolsó eset. Az állatot valószínűleg bérlik az ilyen eseményekre, egy közeli állatkertből vagy vadasparkból. Innen már nem nehéz kikövetkeztetni, hogyan is bonyolódhat ez a folyamat.  A megrendelő leadja igényeit, a kölyök állatot elveszik anyjától, benyugtatózzák, felhasználják díszletként, majd visszaviszik ébredezni az otthonába.

Úgy tűnik Pakisztánban nincsenek ilyen és hasonló esetekre vonatkozó szabályok, ezért a Save The Wild szervezeten kívül több helyi és nemzetközi állatvédő is a kormányhoz fordult és azonnali intézkedésre szólította fel.

A videót itt tudjátok megnézni:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet.org, Twitter

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...