Amiről a fák suttognak
Takács Rita természetfilmje egy érintetlen erdő mélyébe nyújt bepillantást
Amiről a fák suttognak…
Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy erdő. Egy mesebeli erdő, ahol a madár sem járt. Vagyis a madár éppen igen, de szerencsére senki olyan, aki háboríthatta volna az erdő békéjét.
Magyarországon már csak kevés ilyen erdő létezik, a teljes erdőterületek kevesebb, mint 0,2%-át teszik ki erdőrezervátumok, azaz olyan védett erdőségek, ahol az erdő zavartalanul élheti az életét.
Egy ilyen békés, érintetlen erdő életébe pillanthatunk be Takács Rita természetfilmje révén, amely a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült, a Filmdzsungel Stúdió (A Nagy Fafilm, Mérgezett Föld) berkein belül.
Az Amiről a fák suttognak egy valódi, háborítatlan erdő életét mutatja be lenyűgöző képeken keresztül, amelyeket egy átlagos természetjáró aligha szemlélhet meg. Bizonyára hatalmas elhivatottság kellett a készítőktől, mire elkészült az 50 perces alkotás. A film készítéséről, a természet szeretetéről és a természetfilmezés kihívásairól Takács Ritát kérdeztük.
Honnan jött az ötlet, hogy egy erdőrezervátum életét mutasd be?
Sokat kirándulok, egyszer évekkel ezelőtt a Bükkben átvitt az utunk az Őserdő Erdőrezervátumon, amit akkor még a kék jelzés keresztbe szelt. Egészen megragadott az erdőkép, ami ott fogadott, ami erős kontrasztban áll azzal, amit általában a hétköznapi szemlélő az erdőtől megszokott.
Hogyan képzeljük el a forgatási területet? Miben különbözik egy erdőrezervátum az általunk ismert erdőktől?
Az erdőrezervátum olyan fokozottan védett terület, ahol mindenfajta emberi beavatkozást betiltanak annak érdekében, hogy az erdő természetes folyamatai megismerhetővé váljanak. Nincsen fakitermelés, vadászat, a területek nagy része még a kirándulók elől is el van zárva, hogy a legkevesebb zavarás érhesse. A fák minden korosztálya megtalálható itt, a csemetéktől a hatalmas, idős fákig, gallyak, ágak, óriási korhadó földön fekvő törzsek akadályozzák a járást.
Az általánosan elterjedt erdőgazdálkodási gyakorlat egészen más erdőképet tár az átlagember elé, mint amilyen az, az erdő valódi természete szerint, lenne. A megszokott erdő rendezett. Magas, egészséges, egykorú fákból áll, könnyedén járható, faágaktól mentes mesterséges erdei utak szelik keresztbe kasul, és csak elvétve vannak benne facsonkok, idős, korhadt, elhalt fák.
A gazdasági erdők fái maximum 100-120 évesek, sok helyen a gyors növekedés érdekében az őshonos fák helyére idegenhonos fákat telepítettek. Az efféle, ember által hagyományos módon kezelt erdő nem csak az adott ökoszisztéma változatosságát, biológiai sokféleségét csökkenti – hiszen az a rengeteg faj, melynek az idős, korhadó, vagy elhalt fára lenne szüksége nem találja benne meg a helyét- , hanem ezzel szoros összefüggésben az erdő ellenállóképessége is csökken.
Mert egy természetes erdő olyan, mint egy láncolat, amiben a lánc minden elemének, vagyis minden fajnak megvan a maga helye és szerepe, így tud stabil lenni, egyensúlyban maradni. Ahol a láncolat egyes elemei hiányoznak, ott könnyebben felütik a fejüket a betegségek, a kártevők, a fák sokkal érzékenyebbek az időjárási viszontagságokkal szemben.
A filmben hihetetlenül aprólékosan és közelről mutatod be az erdő életét. Hogyan képzeljük el a forgatást? Ültetek csendben az erdőben, hosszú órákon keresztül és vártatok, csak vártatok?
A természetfilmezést sokan úgy képzelik, hogy az operatőr kisétál a gyönyörű erdőbe, leül és pár perc múlva megjelennek madarak-vadak. Ő megnyomja a rec gombot és kész is a felvétel. A valóságban a stáb kicipel a nehezen járható erdőbe 2-3 nehéz, masszív állványt, fényképezőgépet, kamerát, drónt, 3-4 optikát, lessátrat, enni és innivalót, meleg pulcsit, kisszéket. Beül a lesbe. Amíg nem jön fel a nap, fázik; amikor felkel a nap, megsül. Majd úgy 5-6 óra múlva kijön, mert már nagyon kell pisilnie, és nem történt semmi az ég világon.
A természetfilmes állandóan ki van szolgáltatva az időjárásnak, elképzeli, milyen képeket fog leforgatni, aztán sokszor az elmélet elmélet marad, és teljesen más körülményekből kell főznie.
Volt, hogy három napos napsütéses forgatásra indultunk. Majd az érkezésünk után nem sokkal hatalmas hirtelenséggel szakadt ránk az ég. Napokig papucsban mászkáltam az erdőben, mert a cipőm átázott, és 3 nap alatt sem száradt ki.
Ezt a műfajt csak szerelemből lehet csinálni, sokszorosan túlforgattuk, túldolgoztuk a kereteinket. A film minden résztvevője – a természetvédelmi szakemberektől, az operatőrön át, a zeneszerzőig- sokkal több energiát tett bele a film elkészítésébe, mint amit az anyagi korlátaink lehetővé tettek.
Aki a természetet kicsit is megismeri, annak könnyedén a szenvedélyévé válhat. Ez jól látszódott a film készítése közben is. Hiszen ennek az odaadásnak köszönhető, hogy nem csak a Mecenatúra által finanszírozott 50 perces tv film születhetett meg a leforgatott anyagból, hanem egy egész estés természetfilm is.
Volt olyan felvétel, amely különösen próbára tette a csapatot?
Volt egy borz, amelyik minden reggel valahogy 5:30 és 6:00 között megjelent, s elcsörtetett mellettünk, s mi mégsem tudtunk róla egyetlen használható felvételt sem csinálni. Vagy nem volt elég fény, vagy pont nem lett éles, vagy pont túl távol volt, vagy túl közel… Az operatőrnek minden nap csak az az 1- 1,5 perc áll rendelkezésére, amíg a borz áthalad a szokásos útján. Ha elszalasztja, ha megremeg a keze, ha zajt csap, ha túl korán jött a borz, s nincs elég fény, akkor nincs mese, 24 óra múlva próbálkozhat megint, újabb 1- 1,5 perc erejéig.
Egy másik alkalommal hatalmas bőröndökkel a kezünkben mentünk hárman egyre beljebb és beljebb az erdőbe. Csodálatos kora reggeli fények voltak, és akkor a legcsodálatosabb ellenfényben, a legoptimálisabb körülmények között szépen komótosan végigsétált tőlünk úgy 10 méternyi távolságban egy óriási kidőlt fa oldalán egy nyuszt – soha visszanemtérő pillanat, a kamera pedig a táska legalján! Az teljesen általános dolog, hogy a régen áhított vad és a különleges, ritka madár akkor jön, amikor a kamera el van pakolva.
A filmben timelapse felvételeket is látunk, amelyeken gyorsítva szemlélhetjük például egy gomba vagy makk fejlődését. Ezek hogyan készültek?
A hosszú időt átfogó, ún. timelapse, felvételek készítésére akkor volt szükség, amikor a növények mozgását, a levelek bomlását, a gombák növekedését, vagy a bükkmakkok csírázását akartuk megmutatni. Kb. 200 ilyen felvételt készítettünk, gyakorlatilag 1-1,5 éven keresztül folyamatosan kattogtak a fényképezőgépek. A felvételek fele azonnal a kukába került… Miután három napig forgott a felvétel, a végén kiderült, hogy nem mozdult semmit, vagy kiment az élességből, berothadt, stb. Hosszú és nehézkes tanulási folyamat volt, mire megtanultuk megteremteni az optimális körülményeket a gombáknak, növényeknek.
Mikor láthatjuk a teljes filmet? Van már kitűzött dátum?
A jelenlegi helyzetre való tekintettel pontos vetítési dátum még nincs kitűzve. Annyit lehet most tudni, hogy valamikor január vége előtt fogja vetíteni a televíziós változatot a Duna Televízió, az egész estés változatot pedig ezután fogjuk bemutatni a nagyközönségnek.
