Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kolozsvári fiú 2,3 tonna táp adományt szedett össze a helyi menhely 850 lakójának

Egy külföldi oldal kellett ahhoz, hogy eljusson ide is ez a szimpatikus hír. Kolozsváron él egy fiú, ifj. László Attila, akinek amellett, hogy villamos mérnöknek tanul, még arra is van ideje, hogy a helyi menhelyet támogassa – sőt: közel 2,3 tonna kutyaeledelt szállított a menhely 850 kutyájának.

Attila elsőéves hallgatója a Kolozsvári Műegyetem Villamosmérnöki karának. Édesanyja sikeres vállalkozást vezet, de ő ennek igyekszik a társadalmi hasznát nézni. A kolozsváron működő Radu Termure menhely 850 állatnak ad otthont, de nagyon rossz anyagi körülmények között működik. Egy ekkora létesítmény hatalmas költségvetéssel működne csak rendesen, számos kollegára, önkéntesre és hihetetlenül nagy élelmiszer készletekre lenne szükség ahhoz, hogy biztonságban elláthassák az összes állatot.

A menhelyen néha az is előfordul, hogy az állatoknak egyáltalán nincs mit enniük.

Attila ebben igyekszik segíteni. Meggyőzte édesanyját, hogy cégén keresztül támogassák a menhelyet. A fiatal fiú által szervezett akciók keretein belül először sikerült 400 kilogramm száraz tápot juttatni a szervezethez. Felbuzdulva a kezdeti sikereken, ezt még kétszer megismételte, másodszor 550 kiló tápot juttatott a gazdátlan állatoknak, harmadszorra pedig átlépte a bűvös 1 tonnás határt.

Később még egy fordulóval a menhelyen élő kölyköknek szerzett be közel 300 kilogramm jó minőségű kölyök tápot.

Furcsa módon ezek a mennyiségek csak nekünk tűnnek rengetegnek, valójában 850 kutyára nézve nem fog sokáig kitartani.

De Attila elhatározta, hogy hosszú távon támogatja a menhelyet, ahogy csak tudja. Ha ilyen ügyesen csinálja, mint eddig, nagy baj nem lehet.

 

„A kutyák olyan keveset kérnek, és olyan sokat érdemelnek!” – vallja a tiszteletre méltó fiatalember.

 

Mindenki segít, ahogy tud:

15 év alatt 60,000 állatot mentett meg az Indiába költöző amerikai család

15 dolog, amit mindenkinek tudnia kell egy menhelyről

A menhelyvezető privát vendégházakat épít a menhelyi kutyáknak

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: boredpanda

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...