Saját KB bal
Saját KB jobb

Tömegesen altatják el a gazdátlan kutyákat Romániában

Két nap alatt 187 olyan ebet pusztítottak el, amelyek több mint száz napja voltak már a főpolgármesteri hivatal menhelyén – közölte csütörtökön Razvan Bancescu, az állatvédelmi felügyelet projektvezetője. – írja a hir24.hu

A román parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe.

Bancescu felhívta a figyelmet rá, hogy hetente alig 30-40 kutyát fogadnak örökbe, míg a hatóság naponta 90 kóbor kutyát gyűjt be az utcákról. Bukarestben az áruházak parkolóit, parkokat és elhagyott telkeket falkákba verődött kóbor ebek lepik el, számukat több mint 60 ezerre becsülik.

Bukarestben az áruházak parkolóit, parkokat és elhagyott telkeket falkákba verődött kóbor ebek lepik el, számukat több mint 60 ezerre becsülik. Románia több nagyvárosában hasonló a helyzet. Az korábbi törvények csak a beteg állatok ivartalanítását tette lehetővé, a többi kóbor kutyát befogásuk és ivartalanításuk után visszaengedték az utcára.

A román lapok szerint eddig is hatalmas összegeket költöttek az önkormányzatok a kutyák ivartalanítására, számuk mégis egyre növekszik, mert az ezért megfizetett alapítványok valójában csak a pénzt vették fel, de nem végezték el a műtétet. Tavaly 16 ezer embert haraptak meg kutyák Bukarestben – közölte a Hotnews.ro hírportál.

Románia azután tette lehetővé az utcán csatangoló ebek elaltatását, hogy kutyák martak halálra egy négyéves kisfiút Bukarestben.

Lenne más megoldás is?

Egy bukaresti alapítvány tavaly indította el Segítő kóbor kutya elnevezésű kampányát, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kóbor kutyákban rejlő terápiás lehetőségekre, mind a rokkant, mind az idősebb emberek megsegítése tekintetében.

Az állatvédők több ízben tüntettek Románia különböző városaiban, az egészséges állatok megkímélését követelve, és a kutyák örökbefogadását népszerűsítő internetes kampányokat szervezve próbálják megelőzni a gazdátlan ebek elpusztítását.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: hir24.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...