Egy árva kutyus nagy ajándékot kap: egy saját ágyat
Az ember kutyája séták során hall ezt-azt pajtiktól és gazdiktól. Azért írok nektek, nehogy kimaradjatok valami klassz dologból! Lilu kutya története, aki új ágyat kapott.
Milyen a kutyaélet a séta előtt és után?
Ez attól függ, hogy mi vár ránk otthon, a lakásban.
Nekem szerencsém van a gazdimmal! Illetve lett! Ugyanis én kétéves koromig egy nagy kutyabandával éltem egy zárt helyen. Ugyan jól bántak velünk, de érdekes módon nem volt mindegyikünknek gazdija, hanem csak egy-egy csapatnak. Aztán jött a mostani gazdim, játszott velünk és én egy óvatlan pillanatban a hátára ugrottam, majd akkor ő az ölébe vett és azt mondta, „ő választott engem, ő az én kutyám”. És akkor kaptam egy szép pórázt, kivitt a többiektől és betett egy nagy berregő valamibe, majd pár perc múlva kivett egy másik nagy zárt helyen. Itt puha zöld izé volt a lábam alatt, és sok színes, illatos földből kiálló valamik, amikről csak később tudtam meg, hogy virágok. Bevitt egy épületbe, ami sokkal szebb volt, mint ahol a csapatommal laktam eddig, és jó illat volt, és a lényeg: el sem akartam hinni, hogy saját fekhelyet kaptam! Nem kellett osztozkodnom vagy megküzdenem érte!
Gazdim azonban nem jól választott sajnos! Első mosás után a fekhelyem hol itt, hol ott nyomott. „Összeállt a tölteléke”-mondta a gazdim. Milyen töltelék? Mint a kolbászé? Hogy lehet egy ágynak ilyen tölteléke? Azt én rég megéreztem volna! Kolbászról jut eszembe. A gazdim folyton azzal szenvedett, hogy hová tegye a kajámat, mert nem akarta, hogy az emberkaja átvegye az enyém szagát. Szagát?
Nem is értem, amikor isteni az illata? Aztán az egyik séta közben (megjegyzem, előtte jó negyedóráig kereste a pórázomat, mert nem tudta, hogy előző este hová tette le) azt az ötletet kapta Tacsi pajtim sétáltatójától, hogy vegyen nekem kosarat, az kényelmesebb és jobban szeretjük. Beszerezte! Nagyon szuper volt! Nemcsak fekhettem benne, de a fogamat is erősíthettem! Jó móka volt, ahogy körkörösen haladva „állítottam” a kosár magasságán. Gazdim reakcióját nem értettem, amikor a forgácsokat meglátta! Hiszen nem 2az1-t vett nekem? Nem elég, hogy „picit” mérges volt, de séta előtt még az eső is elkezdett szemerkélni, nem találta az esőkabátomat, ezért még idegesebb lett.
Aztán meglett a ruhám, azt hiszem valamilyen cipős szekrényben volt. Még hogy nekünk van szagunk?! Kutyaszagunk?! Egész séta alatt a cipős „illatoktól” úgy össze voltam zavarodva, hogy nem tudtam jövünk vagy megyünk! Ó Atyám! A többi cuccomat is odatette! Még jó hogy a kefém abban a szobában van, ahonnan ő mindig frissen és illatosan jön ki! És hol van a többi felszerelésem? Holnap első dolgom lesz utána nézni!
Elugattunk a többi pajtival a parkban, kinek milyen problémái vannak a fekhelyével, mennyit vár a séta előtt, míg a gazdik megtalálják az ide-oda eltett cuccainkat. Nos, gond van elég! Sok pajtim nem is érti, mik ezek a nagy, izgatott szaladgálások a lakásban? A gazdik ott futkosnak? Miért nem velünk a parkban?
Este gazdi leült egy kis szerkentyű elé és nyomogatta, nézegette és dünnyögött magában: de csúnya, jaj de otromba; na neeee; hová tegyem, hogy ne látszódjon, és így tovább. Aztán felkiáltott örömében, és rer…, reg…risztált, re…riszált, jaj nem, regisztrált valahová, és onnan kezdve minden héten két napra eltűnt. Itthon lelkesen méregetett, rajzolgatott, simizte a buksimat és mindig elmondta, hogy olyan helyem lesz, amit minden kutya és gazdija irigyelni fog! És életem végéig kényeztetni fog ez a valami! És mert megérdemlem, nem csak én menhelyi kutyus, de mindegyik! És még ő is nagyon fog örülni neki! De vajon minek? Nagyon várom már, olyan izgatott vagyok azóta én is! Remélem nemsokára megtudom!
Pacsi! Lilu
(X)
(kutyabarát.hu)
