Saját KB bal
Saját KB jobb

Megmentették egymás életét, és most a legnagyobb kalandokat élik át együtt

PJ Regan gyógyulófélben lévő függő volt. Clove pedig kétszer került a gyepmesteri telep halálsorára. PJ megmentette Clove-t, cserébe a kutya megmentette őt. Megtanulták egymástól, hogyan kell megélni a pillanatokat, és most a létező összes kalandban részt vesznek – együtt. 

Clove olyan állapotban volt, hogy először rá sem volt hajlandó nézni PJ-re, a férfinek pedig fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Így elvitte sétálni. Clove annyira imádta a szabadságot, hogy azt megkapva kezdett bízni új gazdájában.

A sétákból egyre nagyobb kirándulások lettek – tereptől és időjárástól függetlenül. Mára ők ketten elválaszthatatlanok, a közös kalandok pedig mindkettőjük gyógyulását jelenti.

PJ mindenkinek csak javasolni tudja az örökbe fogadást, hiszen számára egy csodálatos tapasztalat, hogy egy olyan kutya, mint Clove beengedte őt az életébe.

A józanságot is csak így tudta megteremteni saját életében. Történetük mindenkit arra ösztönöz, hogy töltsenek együtt, a szabadban – és szabadon minél több időt.

„A legnagyobb dolog, amit Clove tanított nekem, hogy a mának, a pillanatnak éljek. Mindazok ellenére, amin keresztülment, beengedett az életébe. Ez a tökéletes példája a ki mentett meg kit helyzetnek” – mondja PJ.

 

Mindenki máshogy segít:

Hátizsákjában az oviba csempészte a kislány a kóbor kutyát, hogy megtarthassa

A vezető állatorvos minden étkezést együtt fogyaszt el az ételt megtagadó kutyával

Idősek otthona kutyáknak Japánban

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: The Dodo
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...