Saját KB bal
Saját KB jobb

Vakon és siketen él teljes életet, csak társai lopkodják az ételét

Margaux, a 12 éves uszkár csaknem altatás előtt állt, mert nem tudták, hogyan fog élni érzékei nélkül. De – hála szerető családjának – vakon és siketen ugyanolyan boldog életet tud élni, mint előtte. Bár kutyatársai néha kihasználva hátrányait, ellopják előle a csontot. 

 

Korábban egy fertőzés támadta meg Margaux szemét, ekkor már hallani sem hallott. Sajnos a gyulladás miatt mindkét szemét el kellett távolítani. Gazdáinak, Laura és Scott Jordannek többen tanácsolták, hogy a kutyát nem érdemes életben hagyni így, de ők még mindig azt látták: kutyájuk szeret élni.

Egy ideig Margaux járni sem tudott: körbe – körbe haladt. Ekkor gazdái elkezdtek illatpárnákat használni, és éjszakai túrákra menni a ház körül, hogy segítsék kutyájuk tájékozódását. És ekkor az uszkár kezdett visszatérni régi önmagához.

Margaux-n kívül még három uszkár él a családban, akik ugyanúgy viselkednek társukkal, mintha mi sem történt volna. Ugyanúgy játszanak vele, amikor viszont pórázzal összekötve vezetik a vak és siket kutyát, úgy tűnik, érzik a felelősséget, mert minden hirtelen mozdulattól tartózkodnak.  

Gazdái azóta egy közösségi oldalt is létrehoztak, mikor látták: Margaux életszeretete rengeteg embert képes inspirálni. Az egész család boldog, egészséges életet él: sokat kirándulnak, élményeket gyűjtenek, és bebizonyítják: ami másnak megoldhatatlan feladatnak tűnik, az nekik csak egy új fajta élet kezdete volt.

 

További cikkeink hasonló témában:

Nem lát, nem hall, mégis ő tanítja szintén siket és vak kutyatársát

Többszázan kísérték utolsó sétáján a 18 éves kutyát

A kaliforniai erdőtűztől mentettek meg elítéltek siket kutyákat

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotók: Root For Margaux
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok