Saját KB bal
Saját KB jobb

Betiltanák a tűzijátékok lakossági használatát

100 ezer támogatóra lenne szükség, hogy a parlament elé kerüljön a szilveszteri mulatozás kordában tartása.

A szilveszter is két részre szakította az országot: a tüzijátékkal és petárdákkal ünneplők csoportjára és az azt elítélőkére.

Fekete Mária az utóbbiak csapatába tartozik. Ő a szomszéd rakétái miatt elvesztette különleges kanáriját és teraszán 8 másik elpusztult madarat is talált. Ekkor döntött úgy, hogy petíciót gyűjt az otthoni tűzijátékok betiltására.

A petíció kezdeményezője a Hír24-nek elmondta, hogy százezer aláírást szeretne összegyűjteni, hogy a parlament elé kerülhessen az ügy. Szerinte olyan szabályozásra lenne szükség, hogy ne lehessen lakott területen, házak között pirotechnikai eszközöket használni, csak olyan nyílt területen, ahol nem okozhatnak sérülést embernek, állatnak és anyagi kárt sem.

Fekete Mária elmondta, hogy szilveszter után sok panaszt olvasott tönkretett autókról, egész éjjel síró kisbabákról, rettegő nagymamákról és ijedtségtől elpusztult állatokról.

A mentők is találkoztak tűzijátékok és petárdák okozta sérülésekkel, 3 súlyos volt.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület is beszámolt megrémült, halálra gázolt vagy az ijedtségtől megvadult és sok-sok kóborrá vált állatról.

Követeljük a szilveszterkor meggondolatlanul engedélyezett rakétázás újbóli betiltását, indokaink a következők:

– az illuminált alkalmi, mindenféle előképzettség nélküli „pirotechnikusok” kezében a rakéták ön- és közveszélyesek
– a hozzá nem értő használatkor a lakott területeken rendszeresen keletkeznek tűzesetek, melyek jelentős anyagi kárral és esetenként emberéletben esett kárral is járnak
– a tüzijáték rakéták hanghatása a csecsemőknek maradandó pszichés károsodást okoz
– a kisgyermekek szintén megijednek és nem tudnak pihenni
– az idős, beteg emberek halálra rémülnek
– a háziállatok a zaj és fényhatástól sokkot kaphatnak, az esetek jelentős részében ez azonnali pusztulásukkal is járhat (kisemlősök, egzotikus díszmadarak)
– a zaj és fényhatástól sokkos állatok kitörhetnek, elveszhetnek, balesetet okozhatnak, emberre támadhatnak
– a természetben élő állatok szintén sokkot kaphatnak, azonnal elpusztulhatnak, végső kimerülésig rohanhatnak, a pihenő madarak pihenő helyüket elhagyva, vakon repülve súlyosan, vagy halálosan sérülhetnek
– a fellőtt rakéták súlyos sérülést és pusztulást okozhatnak a vonuló madaraknak, illetve az éjszakai életmódot élő madaraknak
– a nagy mennyiségben kilőtt rakéták füstje hozzájárul a szmog kialakulásához, illetve a kialakult helyzet nagyságrendekkel történő romlásához, amely a lakosságnak súlyos egészségkárosodást okoz
– a rakétákból kilövéskor felszabaduló káros anyagok szennyezik a talajt és az élővizeket

A fenti okokból kérjük a pirotechnikai eszközök lakossági használatának teljes körű betiltását és a jövőben kizárólag pirotechnikus szakemberek által, limitált számban történő használatának engedélyezését, kizárólag adott helyre szakértő által készített hatástanulmány alapján.

A kutyabarát.hu természetesen egyetért a kezdeményezéssel, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kutyák és más állatok is minden körülmények között biztonságban legyenek, ne kelljen egy emberi hóbort miatt rettegniük, elveszniük, vagy akár meghalniuk.

A petíció itt található.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További cikkek a témában:

Reszkető kutyák a petárdák miatt

Jeges vízből mentették ki a kutyát és gazdáját

 

Forrás: hir24

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...