Kutyák, mint festők modelljei
A kutyák háziasítása régmúlt időkre vezethető vissza, és már évezredekkel ezelőtt megjelentek barlangfestményeken. Nézzünk pár azóta született alkotást, azokon keresztül pedig a különböző korszakokat, és négylábú társunk szerepének változását.
A kutya, mint az ember szövetségese, az ókori kultúrák formavilágában is megjelenik. Egyiptomban kutyafejjel ábrázolták Anubiszt, az alvilág istenét, de emellett számos falfestmény bizonyítja, hogy a mindennapok állandó szereplője volt, bár a szentként tisztelt macskák mellett nem tekintették őket emberbarátnak.
A görög mitológia világában viszont már megváltozott a kutya megítélése, amit a hagyomány szerint az Olümposz kovácsa, Hephaisztosz keltett életre. A mondavilágra épült eposz, az Odüsszeia főhősének odaadó kutyájára is szentelt pár sor Homérosz: a hűséges Argosz húsz év várakozást követően lehelte ki lelkét, miután először pillantotta meg a hazatérő Odüsszeuszt.
A reneszánsz festészet egy kiemelkedő alkotása, Jan van Eyck (1395-1441) Az Arnolfini házaspár (1434) című festménye a maga korában egy új megközelítést, az egyes részletek magas fokú kidolgozottságát jelenti. A képen a jegyespár a brugge-i otthonukban látható, aki előtt egy kiskutya jelenik meg. Első pillantásra talán észre sem vehető, de jelentése itt már annál mélyebb, ugyanis a család nyugalmát, a hűséget szimbolizálja.
Ezt követően egyre gyakrabban találkozhatunk kutyákkal, ahol már akár főalakká is előlép, vagy legalábbis egyenrangú szereplője a képeknek. Francisco de Goya (1746-1828), Fiúk kutyával (1786) című festményén a vadászó funkció mellett ezen a festményen igazi játszópajtásként tekinthetünk a kutyára, ami szerepkörének kiszélesedésére utal.
Goya angol kortársa, George Stubbs (1724-1806) egész kollekciókat festett kutyákról. Ezeken a képeken főleg vadászjeleneteket örökített meg, különböző kutyafajtákat (vizsga, spániel, kopó) felvonultatva, hol csoportosan, hol egyedileg, érdekes ábrázolásban egy fehér kutya és egy barna ló „találkozóját” is összehozta, nagyon kellemes tájképháttérrel.
A kutyafestészetet illetően megkerülhetetlen a szintén angol Sir Edwin Landseer (1802-1873) XIX. századi művészete, akiről ráadásul kutyafajtát is elneveztek. Annyira szerette már a kezdetektől fogva a kutyákat, hogy iskolai tanulmányai alatt a „kutyás fiú” elnevezést aggatták rá. Landseer abban is élen járt, hogy állatvédőként kiállt a kutyák bántalmazása ellen, azonban gyakran ábrázolt szenvedő állatokat, amely egyrészt lelki alkatára vezethető vissza, másrészt megpróbálta minden élethelyzetben lefesteni a kutyákat, a harci ebek küzdelmétől kezdve, az alvó véreben keresztül Viktória királynő gyermekének, Dash nevű kedvencéről készült képig bezárólag. Oly fantasztikus módon tudta még a kutyafajtákra jellemző szőrzetet is élethűen megfesteni, hogy egészen a Királyi Akadémia tagságáig repítette a tehetsége. Legendák keringtek a gyorsan dolgozó mesterről, aki egy alkalommal három óra leforgása alatt festett meg egy kedvenc háziállatot, amíg a gazdája a templomban hallgatta a misét.
Ebből a korszakból érdemes még megemlíteni Benno Adam (1812-1892) Háromszínű spánieljét (1864), illetve Frederick August Wenderoth (1819-1884) Kis Terrier (1875) című munkáját, a már említett Viktória királynőről elnevezett viktoriánus korból származó kutyás festmények viszont sokszor megmosolyogtatnak bennünket. Az egyik képen házi kedvencünk egy majommal táncol, a másik képeslapon hét kutya egy kerek asztalnál kártyázik egymással, a harmadikon pedig egy piros maskarába öltöztetett eb lovagol hetykén egy kecskén. Nem tudni, miért ábrázolták ilyen helyzetekben a kutyákat, mindenesetre a korra jellemző stílusjegyek közé tartozik az érzelmi töltet, túldíszítés, a színek és formák szokatlan párosítása, amelyek fura képillusztrációk megszületéséhez vezettek.
A viktoriánus korra amúgy is jellemző szentimentalizmust leginkább Charles Burton Barber (1845-1894) festményein érhetjük tetten. Az angol festő londoni tanulmányai befejezését követően Viktória királynő udvari festője lett, ahol majdnem 25 éven át készített különböző életképeket kutyákról főleg gyerekek társaságában. A kutyák leginkább a gyerekek mindennapi játékainak nemcsak aktív, de szinte egyenrangú társai, és a szentimentalizmus érzelmi világába elmerülve láthatjuk őket fogócskázás, bújócskázás vagy éppen gyermekek olvasása, imádkozása közben.
Cikksorozatunk következő részében a kutyák XX. századi képzőművészeti megközelítéséről, illetve a velük kapcsolatos szobrászatról lesz szó, amely már a kutyák elvontabb, de annál érdekesebb ábrázolását is jelentő irányzatokat foglal magában.
Művészeti témában az alábbiakat ajánljuk még:
Kutya a festészetben – Picasso
Kutya a festészetben – Frida Kahlo
Rigó Attila
(kutyabarát.hu)
képek forrása: wikimedia, pixabay, flickr
