A sintértelepek rendszere: a brutális magyar valóság

Sintértelep – gyepmesteri telep – ebrendészeti telep – állategészségügyi telep: sokféle megnevezése létezik. De vajon hogy működnek, és miért kell a magyar állatvédőknek petíciót indítani és évek óta küzdeni azért, hogy  végre normális törvényi szabályozás alá essenek az országban? Ismerjük meg jobban, mi folyik itthon.

 

Az önkormányzatoknak kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik a település közterületein a kóbor állatok kezelése. Az önkormányzatokra folyamatos nyomást gyakorol a lakosság is. 2017. január 1-étől kötelező szerződést felmutatniuk eme közfeladat ellátására. A PCAS Állatmentés tagjai voltak segítségünkre abban, hogy átlássuk a nagy magyar valóságot.

A gyepmesteri szolgáltatásokat háromféleképpen oldják meg általában:  

1. Az önkormányzat saját hatáskörben létesít egy telepet, gyepmesteri telepet, általában közmunkaprogramon belül pályázati forrásból hozzák létre, közmunkások végzik a befogást, szállítást, az állatok elhelyezését. Ideális esetben ez úgy történne, hogy a telep szerződött állatorvosa megvizsgálja, ellenőrzi a chip meglétét, ezután nyilvántartásban veszik a befogásra kerülő állatokat:  fénykép, mikrochip, életkor és ivarmegjelölés, a befogás helye, mint minimális információ, emellett pedig 14 napig karanténban tartják, amíg eredeti gazdáját keresik. A 15. napon az állatorvos ismételten megvizsgálja, megkapja az állat a veszettség elleni védőoltást, és ha nem jelentkezett érte eredeti tulajdonosa, gazdakereső lesz, új otthont keres a telep munkatársai vagy együttműködő állatvédő szervezetek segítségével. Erre nagyon jól működő pozitív minta az Illatos úti ebrendészeti telep.

– Az önkormányzatok viszont nem kívánnak költeni a kutyákra, elhelyezésre, állatorvosra, stb. Változatos a probléma, általában anyagi megfontolás, illetve nincs valódi alternatíva az állatok kikerülésére, gazdásítására. Egyszerűbb és olcsóbb, és nekik kevésbé problémás megoldások léteznek. Nagyon sok helyen nincs megfelelő nyilvántartás, nem lehet átlátni a bekerülő állatokat, illetve a befogásra került állatok egy része nem kerül be a telepre sem. Eltűnnek félúton a befogás helye és a telep között. Vannak, ahol ún. „zárt karanténok” vannak, oda nem lehet bemenni, nem lehet tudni, kik kerültek befogásra, nem kerülnek nyilvánosságra, nagyon sok soha nem kerül gazdakereső pozicióba. A legtöbb településen külterületi helyen kerülnek kialakításra, így nem látják a lakosok, mi zajlik ott. a tartási körülmények sokszor kimerítik az állatkínzás fogalmát, de tapasztaljuk, hogy a rendszerek összezárnak, a hivatalok egymást bevédik, és látszat intézkedések megtörténnek, de valódi változások nem. – nyilatkozta oldalunknak Vidra Betty és Pompár Ágnes a PCAS Állatmentéstől, akik több éve dolgoznak azért, hogy átlátható működésű telepek legyenek, ahol az állatok törvényben foglalt jogai valóban érvényesülnek. – Nagyon ritkán működnek együtt valóságos állatvédőkkel, a kiadott állatok sokszor jelöletlenek, oltatlanok, nincs semmilyen utánkövetési lehetőség. –

2. Ennek egy következő lépcsője, mikor nem csak települési szinten, hanem kiszerződve több településről látják el ugyanezt a feladatot. Sokszor nem vállalják a nyilvánosság előtt, hogy mely telepek mely településekkel állnak szerződésben, ez szintén visszaélésre ad okot, mert ha esetleg gazdás volt az állat, sosem derül ki, hogy mikor és hova került elszállításra. Be sem kerülnek semmilyen nyilvántartásba, semmilyen rendszerbe, eltűnnek, mintha nem léteztek volna. A települések pedig minden elszállított egyed után fizetnek a szerződött telepnek. Közfeladat, közpénzből, mégis sokszor titkolják a szolgáltatót, a befogott állatokat, a kifizetett összegeket.

3. A harmadik és talán a legproblémásabb réteg a vállalkozói keretek között létrejött telepek, magánvállalkozások vagy cégek keretében végzik a tevékenységet, vannak ismert „egyeduralkodók”, akik 30-60 településsel állnak szerződésben, sokszor több megyét érintve és rendelkeznek egy telephellyel, rajta 3 karantén kennellel, miközben napi szintű ebrendészeti tevékenységet folytatnak. Naponta több településről gyűjtik be a kutyákat, általában 15-25 ezer + ÁFA /kutya költségeléssel, ezt számla ellenében fizeti az önkormányzat, de értelemszerűen ezen állatok nagy száma sosem kerül be élve semmilyen nyilvános rendszerbe.

– 3 kennel és alkalmanként 25-30 kutya/nap vagy /hét.. képtelenség, mégis a rendszerek bezárnak és nem találják ezeket a látványos problémákat. A vállalkozók gazdagodnak, a települési vezetőkkel folytatott ismeretségnek, kapcsolatoknak köszönhetően érinthetetlenekké válnak. Sokszor nem engedik be a nyilvánosságot/állatvédőket a telepeikre, mondván az magánterület, nincs nyitva tartás. Nincsenek oltva – chipezve az állatok, átláthatatlan a befogásra kerülő állatok száma, milyensége, és további hollétük ismeretlen (tetemek hiányában maradnak a feltételezések, de tudjuk, hogy ezek a vállalkozók a leggyakoribb vendégei a tetemlerakóknak…) mert így a legolcsóbb a kikerülési költsége egy-egy állatnak. Nincs állatorvosi vizsgálat, nincs chippel való megjelölés, se 14 nap tartás karanténban, nemhogy veszettség oltás, továbbtartás, gazdásítás, megjelenítés. – meséli a megdöbbentő részleteket Betty és Ágnes. – Magyarországon jelenleg több ilyen ismert vállalkozó is van, egyiknek patinás, emberi szemnek tetszetős telephellyel, nem engedve be sem a lakosságot, sem a nyilvánosságot, sem az állatvédelmet. A másiknak nem éppen tetszetős a telephelye, az állatok elhelyezése gyakorlatilag kimeríti az állatkínzást, szűk ketrecszerű zárt helyek, nincs megfelelő takarítás, fertőtlenítés, sokszor saját vizeletükben, székletükben vannak az állatok, nem megfelelő ellátással. Mégsem lehet valós nyomást gyakorolni rájuk, mert valahogy a hatóságok mindent rendben találnak. Az ő kezeiken keresztül áramló állatok nagy százaléka sosem éli túl a befogás napját, viszont a települések fizetnek kutyánként, a probléma így megszűnik az adott településen egészen a következő hétig – hónapig. Senki nem kéri számon az elszállított állatokat, hiába vannak jogszabályok rendeletek, törvények, nincs, aki érvényre juttassa azokat. Szintén hangsúlyozom: közfeladat, közpénz, így mindez közadat. A legkisebb települések is éves szinten 800 ezer-1 millió forintot fizetnek ki, a nagyobbak között vannak 4 milliós éves kifizetések is. Mindezt egyetlen vállalkozónak, kb 30-60 település.

Ha szeretnél te is sintérreformot 2018-ban, hogy a gyepmesteri telepek törvényi szabályozás alá essenek, akkor a hozzá tartozó petíciót itt megtalálod. Ne felejtsd el e-mailen megerősíteni aláírásod!

 

Ezek is hasznosak lehetnek:

Halásztelken jogellenes rendelet miatt a sintér viszi el a kutyákat a családoktól

Fizessen-e különadót az, aki nem ivartalanítja kutyáját

Halott kutyatetemmel szállította együtt az élő kutyákat a gyomaendrődi gyepmester

 

 

(kutyabarát.hu)

A cikkben segítségünkre voltak a PCAS Állatmentés munkatársai