Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutyák sokkal ügyesebben olvasnak minket, mint mi őket

A legújabb kutatások szerint bizonyos szociális képességekben messze leköröznek bennünket kedvenceink, sőt, még az érzelmi intelligenciájuk is jóval nagyobb, mint ahogy feltételezzük. Sokkal jobban olvasnak bennünket, de ha nekünk kell értelmeznünk őket, bizony sok gazdi bajban van.  

A vizsgálatok Sophie Scott nevéhez fűződik, aki a Londoni Egyetemi Kollégiumának idegtudományi professzora.

A professzor nagyon fontos megfigyelést tett: véleménye szerint a kutyákat abban a tekintetben is hasonlíthatjuk a gyerekekhez, hogy mindkettőjüket igencsak alul becsüli a felnőtt ember.

Sőt, a hétköznapi életben sokan kétségbe esnek, hogy egyáltalán értelmezzék kedvencüket, ami nagyban hátráltatja a normális kapcsolatot kettejük között, valamint a kutyák megfelelő nevelését, beilleszkedését.

Scott professzor abban az elméletben hisz, hogy a kutyák a farkas falkában lévő falka vezérként tekintenek az emberre, szerinte sok mindent tévesen értelmezünk velük kapcsolatban.

„A legutóbbi kutatás azt mutatta, hogy a kutyák nem szeretik az emberi ölelést. Számos fotót megvizsgáltak, ahol az ebek inkább mutatták a kényelmetlen helyzet, a stressz jeleit, mint a boldogságot.” – nyilatkozta Scott. – „A kutyák szeretnek és akarnak a gazdájukkal lenni, de nem vágynak arra, hogy közrefogják őket. Állatként megvan az az igényük, hogy szabadon mozoghassanak, ne érezzék magukat csapdában.”

A professzor szerint akármelyik kutyásnak megmutatta a vizsgálati eredményeket, mindenki szerint az ő kutyája nem ilyen, szerinte ez is jól mutatja azt, mennyire félreismerjük és alá becsüljük őket.

A professzor következő, igen csak modern kutatása arra fog irányulni, hogy bizonyítsa: mennyiben hasonlít az emberi kommunikáció olyan állatokéhoz, akik szintén csoportokban élnek, valamint megvizsgálja majd, mennyire és hogyan használjuk a hangulat jeleket a közösségi kommunikációban egymással szemben.

 

Ezeket is ajánljuk:

9000 éves leleteket találtak pórázon lévő kutyákról

Miért olvadnak el a kutyák egy jó kis fejvakarástól?

Kutyajogosítvány – ideje lenne bevezetni?

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: mirror

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...