Saját KB bal
Saját KB jobb
Cirkula és Romeo elválaszthatatlanok - @romi.insta

Minden kutyában lakik egy királylány – Cirkula örökbefogadásának története

Kinek kell egy bántalmazott, súlyos betegségen átesett kis, fekete, szakállas keverék? Sajnos tudjuk, hogy a menhelyeken a lehető legrosszabb esélyekkel ők indulnak az álomgazdi megtalálásáért. Szerencsére vannak olyanok, akik nem a külső, nem az előítéletek alapján választanak, hanem igaz szeretetből. Kákonyi Flórát arról kérdeztük, miért pont egy fekete, szakállas leányzót fogadott örökbe, hogyan illeszkedett be Cirkula az új családjába, és milyen a közös élet egy valódi Királylánnyal.

Flóra élete egyik pillanatról a másikra megváltozott, amikor május 4-én meglátta Cirkula gazdikereső posztját.

„Hát Cirkulát tényleg senki nem akarja?” – kezdődött a hirdetés.

Annyira szíven ütötte a kérdés, hogy nem is olvasta végig a bejegyzést, azonnal a képekre kattintott, és már írta is a bemutatkozó üzenetet.

„Szinte azonnal jött a válasz, emlékszem a nap hátralévő részében csak az a szempár lebegett előttem. Este beszéltem telefonon Ildikóval, végig rázott a hideg, szinte sírtam is. Azonnal éreztem, hogy pénteken megyünk Cirkuért. Minden szükséges dolgot addig beszereztünk, és a nevén gondolkoztunk. Nagyon szerettem volna, ha Bori lesz. Ildikóval péntekig rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, mutatott képeket Cirkuláról, akit már lélekben a sajátomként kezeltem.”

Kutyabarát: Tudsz valamit Cirkula előéletéről? Hogyan került a Herosz gondozásába?

Kákonyi Flóra: Cirkulát Fazekas Ildikóék, a Kiskapud – Herosz Ózdi Szervezete illetve az Anita Állatmentő Egyesület közösen mentette Kelemérről. A házat, ahonnan már 12 évvel ezelőtt is mentettek ki csontsovány kutyákat, csak „keleméri pokolként” emlegetik. (A szervezetek már megtették a szükséges jogi lépéseket, hogy örökre eltiltsák Cirkula volt „gazdáját” az állattartástól.) Cirkula volt a legsoványabb, legelesettebb az összes mentvény közül. Hasi sérve kizáródott, azonnali életmentő műtétre volt szüksége.

Cirkula szabadulása a “keleméri pokolból” – Facebook/Kiskapud

A kiskutya antibiotikumos kezelést kapott, rengeteg vitamint és erősítőt, hogy visszanyerje az erőnlétét. A kezdetben félénk kutyus a gondoskodás hatására megnyílt, kibontakozott az egyénisége. A gondozói csak Királylányak hívták a bújós, puszi-osztogató kutyust.

„Igaz, egy kis fekete szakállas keverék kutyusról beszélünk, aki sokak szerint nem a legszebb, de mi ismerjük Cirkulát, és így pontosan tudjuk, hogy mennyire gyönyörű is ő, kívül – belül. És amikor könnyes szemmel szomorkodik, nem győzöm ezt mondogatni neki, azonban az lenne az igazi, ha mindezt a gazdijától hallhatná…” – írta Ildikó Cirkuláról.

KB: Milyen volt az első napotok együtt?

Flóra: Május 8-án, 3 óra magasságában érkeztünk Kiskapudra. Cirkula épp az autóban pihent. Mikor Ildikó kivette, azonnal hozzám szaladt én pedig az ölembe vettem. Az az érzés a mai napig átjár, mikor felveszem őt. Elintéztük a papírmunkát, Ildikótól és Dávidtól pedig Cirkula tényleg elbúcsúzott. Királylány – csak így hívták, valóban királylány lett. Majd elindultunk a több mint 300 km-es úton hazafelé. Nagyon jól viselkedett, szinte végig aludt. Rengeteg finomsággal leptem meg, ha nem aludt, akkor épp rágcsált. Az utat egy pihenővel tettük meg, akkor még a számára teljesen ismeretlen pórázon. Nem okozott gondot neki ez sem, csak sodródtunk az eseményekkel. Cirkula Cirkula maradt, megláttam és azonnal tudtuk, hogy a neve marad!

Flóra és Cirkula első találkozása – @romi.insta

„Légy nagyon boldog kicsi lány! Utolsó este milyen meghatóan búcsúzkodtál tőlünk, sosem felejtjük el. Hol engem öleltél, hol Dávidot. Csillogott a szemed már hétfő óta. Mindent pontosan tudtál! Csütörtök este elköszöntél, és éjjel még utoljára hatalmasat játszottál a barátaiddal itthon az udvaron. Elraktároztál a szívedben minket, örökre, tudom. Sosem felejtünk el, Cirkula! Igen, ezért nem jött össze előtte semmi. Mert rád Flóra várt, több mint 300 kilométerrel arrébb…” – írta Ildikó Cirkula örökbefogadása kapcsán a Facebookon.

Flóra hat éves csivavájával, Romeóval osztja meg az életét. Sülve-főve együtt vannak, Romi Flóra szíve csücske, de sajnos volt már kutyatámadás áldozata, ezért nehezen nyit más kutyák felé.

KB: Mit szólt Romeo amikor megérkeztetek? Hogy fogadta az új jövevényt?

Flóra: Romeo a korábbi támadásai révén eléggé magának való kutya lett, hiába a sok foglalkozást, suli stb. bátortalan és nagyhangú elsőre. A házunk előtt a bejáróban találkoztak, Romeo épp megérkezett az esti sétájából, mikor hazaértünk, immár hármasban. Először ugatott, majd hosszú szagminta vétel után lenyugodott. A meglepetés akkor érte, mikor Cirkula is bejött velünk a házba.

Romeo nem igazán értette, hogy mit keres itt ez az esetlen kislány, de a táljából, vízéből és a gazdáiból aztán nem kap! Volt néhány morgás, de Cirkula csendben tűrte. Számomra nagyon érdekes volt, ahogy valóban betartotta Romeo “szabályait”. A második sokk akkor érte Romeót, mikor Cirkula velünk aludt a szobában és még a reggelinél is velünk maradt.

Cirkula és Romeo
Cirkula és Romeo elválaszthatatlanok – @romi.insta

Kellett kb. egy hét, mire Romeo nem lepődött meg, hogy Cirkula velünk van. Pár nap telt el és a két kutya megült egymás mellett és én a világ legboldogabb emberének éreztem magam. A közös játékra pár hét után került sor, egy este alkalmával, az egész család kint állt a folyosón és nézte a két ugráló, csóváló kutyát. Mivel Cirkula azelőtt sosem játszott így akkor jött el az a pillanat. Romeo teljesen megváltozott, ahogy Cirkula is kivirágzott. Azóta elválaszthatatlanok. Ha külön sétálnak – Romeo 10 perc alatt lerendez mindent és szaladna be a házba, addig Cirkula 30 perc alatt teszi meg mindezt – akkor is úgy üdvözlik egymást, mintha napok óta nem találkoztak volna.

Nincs nap, hogy ne adnék hálát ennek a két ebnek, hogy engem választottak gazdájuknak.

Álomkutya – álomgazdi – @romi.insta

Flóra, Romeó és Cirkula életét Instagramon követheted: @romi.insta

Cirkula egy, a sok ezer menhelyi kutyus közül, akikben ugyanolyan érző szív, szeretet és különleges egyéniség lakik, mint fajtatiszta társaikban. Flórának és családjának köszönhetően Cirkulának, a kedves Királylánynak olyan élete lett, amelyet minden kutya megérdemel. Ne vásárolj, fogadj örökbe!

Segítsd az állatmentő szervezetek munkáját! A Herosz Ózdi Szervezetét például itt. 


Kérdések: Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Képek: Kákonyi Flóra – @romi.insta; Kiskapud – Herosz Ózdi Szervezete – Fazekas Ildikó.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...