Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy lenyűgöző technológia: az elektroncsöves erősítő

A sztereó erősítőket a többség csak úgy ismeri, mint a sok gombbal és kapcsolóval ellátott fekete “dobozok”, amikre rákötünk néhány hangfalat, egy zenelejátszót, és már “mehet is a buli.” 

Persze így is lehet. Ám aki audiofilnek vallja magát, az pontosan tudja, micsoda mérnöki precizitás szükséges egy kiváló minőségű – pláne egy hagyományos, elektroncsöves – erősítő megtervezéséhez és legyártásához. Emiatt nem csoda, ha a zenehallgatás szerelmesei szinte mesterművekként tekintenek ezekre a készülékekre.

Teszten egy híres német gyártó prémiumterméke

A több mint 30 éves múltra visszatekintő német prémiummárka, a high-end erősítőiről ismert Octave Audio egyik terméke járt nemrég a Stream Audio szakértői csapatánál tesztelésen. 

A brandet hazánkban sajnos nem sokan ismerik, pedig valóban kiváló minőségű készülékeket gyártanak, melyekkel minden audiofil elégedett lehet. A márka alapítóinak hitvallása ugyanis, hogy “az igazi zeneiség nagy hangzáshűséggel csak csövekkel valósítható meg”. 

Tehát bármennyire is fejlődik a technika, és hódítanak egyre nagyobb teret a modern félvezetős áramkörökkel rendelkező erősítők, ők továbbra is ragaszkodnak a tradicionális elektroncsövek alkalmazásához. 

Persze azért nem tagadják a tranzisztoros megoldásban rejlő előnyöket, ezért kifejlesztettek egy különleges, hibrid gyártási technológiát. Ennek lényege, hogy a csövek által biztosítják az egyedülálló hangzási teljesítményt, a félvezetős áramkörök pedig azért felelnek, hogy a csövekben rejlő potenciál teljes mértékig kihasználható legyen. 

Ez a tökéletes összhang teremti meg a márka termékeink egyedülálló teljesítményét. 

Robusztus külső, ízig-vérig prémium megjelenés

A Stream Audiónál az Octave Audio V40 típusú erősítője járt tesztelésen. Az már a csomag kibontása előtt is érződött, hogy itt nem egy apró méretű, pehelysúlyú termékről van szó, hiszen dobozzal együtt több mint 20 kg-ot nyomott. Ahogy mondani szokás: “van benne anyag.” 

A kicsomagolás után azzal is szembesültek, hogy az erősítőt össze is kell állítani, ugyanis kiszerelt csövekkel, csővédő rács nélkül küldte a gyártó. Egy audiofil számára viszont ez cseppet sem nyűg, hanem inkább kedvelt feladat. 

Főleg annak tudatában, hogy a dobozban még egy pamutkesztyű és egy megfelelő méretű imbuszkulcs is lapult, ami arral utal, hogy a cégnél tényleg mindenre gondoltak.

A zene szeretete

Az elektroncsöves erősítőket használat előtt be kell járatni, melegíteni, hogy megmutassák, mire is képesek valójában. Persze csak akkor tudjuk kihasználni a teljesítményüket, ha hozzájuk passzoló hangfalakat, kábeleket, és persze megfelelő minőségű hangforrást használunk. 

Ez esetben viszont egész biztosan nem fogunk csalódni. A csöves kialakítás lenyűgőző mélytartományt, tiszta hangzást képes produkálni, az egész előadás olyan természetesnek hat, mintha élőben élveznénk a különböző hangszerek hangját, nem pedig felvételről, egy hangsugárzón keresztül. 

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...