Saját KB bal
Saját KB jobb

A munkaerő-közvetítéssel időt spórolhatunk

A vállalatok növekedése egy idő után eléri azt a szintet, amikor a meglévő alkalmazotti állomány már kevésnek bizonyul a feladatok elvégzéséhez. Ilyenkor érdemes lehet a munkaerő-közvetítés szolgáltatást igénybe venni. 

Ha túl sok a munka

A cégek alapvető célja a minél magasabb profit. A nagyobb profit több munkával jár, ami által növekszik az alkalmazotti állomány. Azt, hogy mikor van szükségünk új munkavállalóra, az erre utaló jelek már jól mutatják. Észrevehetjük, hogy egyre több feladat hárul a meglévő kollégákra, illetve a munkaszervezés sem megy már olyan gördülékenyen, mint azelőtt. A határidők elcsúsznak, a munkatársak már nem tudják időben ellátni a feladataikat, illetve ennek köszönhetően nő a frusztráció. A folyamatos stressz megöli a motivációt, így az amúgy is egyre gyarapodó feladatok csak lassan kerülnek elvégzésre.

Ebben az esetben érdemes elgondolkodni azon, hogy bővítsük a csapatunkat. A terhek megosztása nagyon jó hatással van a szervezetre, hiszen a továbbiakban senki nem fogja úgy érezni, hogy az ő nyakába szakad minden. Ha csak kisebb segítségre van szükségünk, akkor pedig érdemes akár a nyugdíjas-, diák-, vagy kismama szövetkezetekben körülnézni.

Segíthet a munkaerő közvetítő

A WHC munkaerő-közvetítő szolgáltatásával nem kell magunknak felkutatni a lehetséges jelölteket, számos olyan potenciális munkavállalóval áll kapcsolatban a cég, akik kiváló jelöltek lehetnek számunkra. A vállalat saját kismama szövetkezetet indított, ami egyaránt jó a cégeknek és a dolgozni vágyó anyukáknak is. A friss szülők elsődleges motiváló ereje az extra jövedelemszerzés. Gyakran előfordul, hogy nehéz szívvel adják bölcsődébe csemetéiket, de a felszabaduló időt nagyon hasznosan és kifizetődően tudják eltölteni. 

Mindenképpen érdemes igénybe venni a munkaerő-közvetítő szolgáltatást, vagy a WHC Family Kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetén keresztül foglalkoztatni munkavállalót, hiszen a szervezet nagyszámú jelöltet tart az adatbázisában. Ha valaki esetleg mégsem felelne meg a kijelölt pozícióra, könnyen tudnak másik személyt ajánlani. Ez egyfajta biztonságérzetet ad a megbízók számára, hiszen nem nekik kell felkutatni hosszas munkával a következő alkalmazottat.

A cél, hogy mindenki elégedett legyen

A munkaerő-keresés rendkívül sok időt vesz el a cégek életéből. A beérkezett önéletrajzok átböngészése és értelmezése, válogatása is hosszadalmas, akár hetekig elnyúló folyamat lehet. Ezt követően az interjúztatás is minimum hetekbe telik, és nincs arra sem garancia, hogy megtaláljuk azt a dolgozót, aki képes ellátni az adott pozíció feladatait. A munkaerő-közvetítés igénybevételével ezektől a felesleges köröktől megkímélhetjük magunkat és a kollégáinkat, az erre szánt időt pedig hasznosan tölthetjük. Sokkal fontosabb a vállalati célok kitűzése és azok elérése, mintsem, hogy olyan embereket interjúztassunk hosszú időszakon át, akik nem felelnek meg az adott állásra.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...