Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy autó tanulságos története

Gyakori tévhit, hogy ami tőlünk nyugatabbról érkezik vagy amit ott csinálnak, az mindig jobb. Sajnos a helyzet az, hogy ahogy a világon sehol, úgy Európa nyugati országaiban sincs kolbászból a kerítés.

Gyanús jelek

A fenti tévképzet helytelenségét jól mutatja egy BMW 525D tulajdonosának a története. Főhősünket ugyanis egy osztrák szervizig vezette az a gondolat, hogy ott mindenhez is értenek, ráadásul sokkal jobban, mint itthon. Az odavezető út nem tartott sokáig, hiszen egyből a határ mellett volt a szerviz.

Hozzá kell tenni, a szerviz szó eben az esetben finoman szólva is túlzás, ugyanis egy lakótelepi garázsban végezte el a mester a tuningot. Már önmagában a helyszín is elég gyanús, egy-egy ilyen garázsban történő módosítás után jellemzően kétségbeesve szoktak profi szervizt keresni az autótulajdonosok.

Apró adalék a történethez, hogy az a bizonyos mester elég jól beszélt magyarul, már-már anyanyelvi szinten. Ilyen furcsa véletlenek fennállásakor érdemes azonnal sarkon fordulni és elhajtani, amíg még nem késő, ugyanis egész egyszerűen arról van szó ilyenkor, hogy az említett szakember pusztán csak ki akarja használni az autósok, jellemzően magyar tulajok hiszékenységét. Nem árt észben tartani, hogy az országhatár átlépése nem jelenti azonnal a színvonal emelkedését.

Amennyiben számodra fontos a szakértelem és a megfelelő referencia, akkor érdemes elolvasni a chiptuning véleményeket.

A helyreállítás

A korábban említett BMW 525D tulajdonosa a részecskeszűrő kiíratását és fizikai eltávolítását, valamint chiptuningot kért az autóra. A végeredmény sokat elmond az elvégzett munka minőségéről és a felelős hozzáértéséről, ugyanis az autó fogyasztása az egekbe ugrott. A teljesítménymérés után kiderült, hogy annyi sikere legalább volt az illetőnek, hogy némi teljesítménynövekedést ki tudott hozni az autóból.

Egy ilyen munkát helyreállítani nem egyszerű feladat, de szerencsére nem lehetetlen, az eredeti szoftver hiányában sajnos azt sem lehet megállapítani, hogy miket módosított korábban az, aki hozzányúlt. Ilyenkor sajnos a szerviznek minden tudását be kell vetnie a gyári szoftverállapot visszaállításához.

A szóban forgó BMW 525D helyrehozásakor egy újabb váratlan fordulat történt ennél a pontnál. A gyári beállítások visszaállítása után még mindig nagyobb teljesítményre volt képes az autó, mint a gyári érték. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy egy tuningbox a felelős ezért, amiről természetesen a tulaj semmit nem tudott. Értelemszerűen ezt is el kellett távolítani.

Helyreállítás után

Miután a fentiek megvoltak, és az autó állapota ismét a gyári értékek közelébe került, jöhetett egy chiptuning a tulajdonos igényeinek megfelelően. A módosítás után az autó szinte egy az egyben hozta azt a teljesítményt, amit az érkezéskor produkált. A különbség csupán annyi volt, hogy nem jelentkezett túlfogyasztás, és tuningbox sem kellett hozzá.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...