Saját KB bal
Saját KB jobb

Ezeket érdemes tudnod a koronavírus elleni szájvízről

Nem csak az egész országot, de az egész világot rengeteg kihívás elé állította a Covid-19 pandémia. Hatalmas károk keletkeztek az egészégügy mellett a családokban is, hiszen megfertőződés veszélye mellett sokan veszítették el a munkahelyüket, és a bezártság miatt is jó néhány ember ítélte meg kiáltástalannak az életét. A helyezt javítása érdekében a kutatások zöme a koronavírus köré szerveződött, és megoldást kerestek nem csak a már megfertőződött emberek állapotának javítására, de arra is, hogyan lehetne csökkenteni a megfertőződés kockázatát. A fókusz így sok esetben a szájüregre és a torokra került.

Hiába van már jelen az életünkben lassan két éve a vírus, mégsem találtak még 100%- ig hatékony kezelést a legyőzésére, éppen ezért próbálnak a kutatók választ keresi arra, hogy lehet minimalizálni a megfertőződés esélyét. Napjainkban egyelőre annyit lehet tudni, hogy a koronavírus cseppfertőzéssel, kilégzéssel terjed a leginkább, így a beszélgetés, a köhögés, és a tüsszentés során van a legnagyobb esély arra, hogy elkapják egymástól az emberek. Mivel tehát a szájüreg egy kritikus pontnak tekinthető a vírus szempontjából, a kutatások arra mutatnak rá, hogy nagy eséllyel lehet megakadályozni a terjedését akkor, ha különböző készítményekkel meg lehet gátolni a szaporodásukat a szájüregben.

A Profimed szájápolási webáruház szerint a megfelelő szájvíz rendszeres használata csökkentheti a koronavírus fertőzés terjedésének az esélyét. Még is hogyan lehetséges ez? A szájvíz összetételének köszönhetően csökkenhet a nyálban a vírusterheltség, ezáltal pedig kisebb lesz az esélye annak, hogy tovább fertőz az ember. A szájvízről azonban nem csak azt érdemes tudni, hogy a koronavírus ellen is védelmet nyújthat, de számos olyan egyéb jótékony hatása is van, amik miatt megéri nap, mint nap használni! Abban az esteben, ha rendszeresen öblögetünk vele, csökkeni fog a fogszuvasodás és a fogínygyulladás esélye, valamint friss leheletet fog biztosítani. Nem mindig van lehetőség arra, hogy étkezés után fogat mossunk, ám egy gyors szájvizes öblítéssel azonnal kellemes lesz a leheletünk!

Érdemes felkeresni a linken elérhető oldalt, hiszen itt majd alaposabban utána lehet olvasni még a szájvíz jótékony hatásainak, és annak is, miért célszerű használatával védekezni a koronavírus ellen. A tájékozódás mellett pedig náluk a legjobb fogápolási termékekből lehet majd válogatni! Annak ellenére, hogy jelenleg kevés a beteg hazánkban, és az enyhítések is még érvényben vannak, nincs arra garancia, hogy ez hosszútávon is így marad. Célszerű mindent megtenni azért, hogy ne kapjuk el ezt a kiszámíthatatlan betegséget, így a védekezésbe fektetni be egy kicsit anyagilag. Egy flakon szájvíz nem tekinthető drága terméknek, így érdemes egy esélyt adni a dolognak!

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...