Saját KB bal
Saját KB jobb

A lépésálló, talajba építhető lámpák hozzáadott értéke

A lépésálló, talajba építhető lámpákat napközben alig lehet érzékelni, este viszont kifejezetten látványos az, ahogy a közvetlen környezetük fényviszonyairól gondoskodnak. A cikkben a használatukról lesz szó részletesebben.

Megmutatjuk tehát ezeknek a modern fényforrásoknak a hasznosságát, emellett pedig a leginkább jellemző felhasználási lehetőségeikre szintén ki fogunk térni. Egyúttal arról is ejtünk majd néhány szót, hogy mire célszerű odafigyelni beszerzéskor.

Pontosan milyen célokat szolgálhatnak a lépésálló, talajba építhető lámpák?

Ezek a lámpatestek rendszerint kisebb méretekkel rendelkeznek, és egyértelműen a kültéri világítás keretei között hasznosulnak. Egyaránt szolgálhatnak esztétikai, illetve biztonsági és vagyonvédelmi célokat.

A jelenlétük nappal szabad szemmel alig érzékelhető, hiszen a talajba történik a telepítésük. Napnyugta után viszont a látványuk igencsak szemet gyönyörködtető. Egyaránt alkalmazhatók az épületek vagy a járdák megvilágításához.

Ezáltal biztonságosabbá teszik a sötétben történő közlekedést, egyúttal az illetéktelen behatolók távol tartásában is fontos szerepet tölthetnek be.

A legfontosabb szempontok a talajba építhető lámpatestek kiválasztásakor

A minőségi, talajba építhető lámpatestek kapcsán többféle kivitel is rendelkezésre áll, ezért mindenképpen döntést kell hoznunk a lehetséges formák és kivitelek között. Az úgynevezett taposó és lépésálló fényforrások felületéből persze túlzottan sok nem látszik majd, hiszen a talajba lesznek telepítve.

Kulcsfontosságú viszont, hogy az általuk kibocsátott fény minősége és mennyisége egyaránt megfeleljen a kívánalmaknak. Ezeknek a lámpáknak ugyanis főként abban rejlik a különlegessége, hogy a viszonylag apró méretük ellenére is kimondottan erős fényt képesek kibocsátani.

Ennek szellemében főként a LED izzókkal ellátott modellek alkalmazása javasolt. A LED fényforrások ugyanis amellett képesek a kívánt erősségű fény hosszú távú kibocsátására, hogy a működtetésük indokolatlanul sok energia felhasználásával járna együtt.

Hol és milyen módon tudjuk alkalmazni a lépésálló talajba építhető lámpákat?

A lépésálló talajba építhető lámpatestek felhasználásának jellemző helyszíne a családi házak, illetve a nyaralók közvetlen környezete. Akár a virágos kert vagy a ház melletti pázsit is tökéletes alapot szolgáltathat az elhelyezésükhöz, nem beszélve az esetleges kerti tó, nyári lak vagy a medence környezetének az esztétikus megvilágításáról.

Természetesen a közintézmények, irodák és parkok közelében szintén bátran lehet használni ezeket a korszerű fényforrásokat. Merthogy nemcsak jól mutatnak, hanem kifejezetten praktikus módját kínálják a biztonsági és vagyonvédelmi világítás esztétikus megvalósításának.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...