Saját KB bal
Saját KB jobb

Hová tűnt a fehér kutyakaki?

A nyomógombos telefon, a betárcsázós internet vagy éppen a 3 és 1/2-es floppy lemez olyan dolgok, amelyekre egyes olvasók biztosan emlékeznek. Mások pedig most felkapják a fejüket, hogy miről is van szó? A technológia fejlődésével ezek a dolgok már eltűntek a mindennapi életünkből. Ahogy a fehér kutyakaki is. Ez, mondjuk, egészen más okból.

Régebben gyakran találkozhattunk a fűben, az út mellett szinte hófehér, viszonylag száraz kutyaürülékkel. Manapság azonban ez egyáltalán nem megszokott látvány. A fehér kutyakaki nem az ifjúkori képzeletünk szülötte volt! A meszes, fehér kutyakaki valóban mindenhol ott volt, az 1980-as és 90-es években. Aztán kezdett egyre ritkábbá válni, és ma már gyakorlatilag nem is létezik. Pedig a kutyák még mindig ugyanúgy végzik a dolgukat, mint 30 évvel ezelőtt. Sőt, az ürülék lebomlása sem sokat változott. Valami mégis történt, hiszen ez a jelenség szinte teljesen megszűnt.

A titok nyitja a kutyák étrendjének, illetve, a kereskedelmi forgalomban kapható eledelek összetételének változása.

A fehér színű kutyaürüléket kalciumtöbblet okozza. Ha a kutya túl sok kalciumot fogyaszt, az a bélsárral távozik. Ettől válik az fehérré és meszessé. A kutyatápok régebben sokkal több húst és csontlisztet tartalmaztak. Mindkét összetevő magas ásványi anyag tartalommal bír. Amit a kutya nem tudott feldolgozni, az az ürülékében kötött ki, és ahogy a nedves anyag kiszáradt a napon, a kemény kalcium ott maradt. Ez vezetett ahhoz, hogy omlós, mumifikálódott kutyakakik borították el a járdákat és a zöldterületeket.

Ma már a kereskedelmi forgalomban kapható tápokban kevesebb a csontliszt, bár márkája válogatja, hogy mennyit használnak ebből az olcsó „töltőanyagból”. A termékekben jellemzően több a rost, és alacsonyabb a kalciumtartalom. Sokkal kevésbé jellemző már az is, hogy a gazdák csontot adnak a kutyáknak. A tápok megjelenése előtt, ami hazánkban az 1990-es évekre terjedt el, a kutyák házikoszton éltek. Ebben szerepelt a csont is, ami sok kalciumot tartalmaz.

Tehát, a fehér kutyakaki valójában a kutyák étrendjének változása nyomán tűnt el szinte teljesen. Az ürülék színe egyébként nagyon fontos információforrás. Nem csak azt árulja el, hogy túl sok kalciumot fogyasztott egy kutya, de az egészségi állapotáról, megfelelő táplálásáról is mindennapos visszajelzés.

Hogy pontosan mire kell figyelni, azt korábbi cikkünkben foglaltuk össze: Mit árul el a kutyakaki?

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.mentalfloss.com/article/643437/what-happened-white-dog-poop-used-be-everywhere; Kép: Photo by JacLou- DL: https://www.pexels.com/photo/puppy-lying-down-on-grass-25902172/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...