Saját KB bal
Saját KB jobb

Hogyan segíthetjük kutyánk gyógyulását természetesen

Javában tombol a kullancs szezon, és sajnos idén is egyre több kutya fertőződik meg a kullancsok által terjesztett kórokozók valamelyikével. A legjobb védekezés mellett is előfordulhat, hogy egy kullancs megtelepszik a kutyánkon és vért szív. Ezzel pedig természetesen megnyitja a kórokozó-szupersztrádát az olyan kellemetlen vendégek előtt, mint a babesia vagy a Lyme-kór.

Természetesen, mind a Lyme-kór, mind pedig a babesiosis kezelése állatorvosi feladat. A pontos diagnózis és az állatorvosi kezelés az egyetlen, ami segíthet, ha a kutyánk megfertőződött.

Gyógyulását azonban támogathatjuk – természetesen az állatorvossal együttműködésben és az ő hozzájárulásával – természetes készítményekkel, gyógynövényekkel.

Bár egyértelműnek tűnhet, sokszor mégsem értékeljük kellőképp a tényt, hogy a gyógynövények valódi, kézzelfogható hatást kiváltó hatóanyagot tartalmaznak. Ebből elsősorban az következik, hogy ugyanúgy, ahogy gyógyszereket sem adunk a kutyának csak úgy, mert valaki az interneten azt írta, hogy az a tuti, a gyógynövényekkel is érdemes óvatosan bánni. Fontos, hogy gyógynövény készítmények használata előtt konzultáljunk az állatorvossal. Ő tudja megmondani, hogy a kutyánk számára megfelelő-e az adott készítmény, illetve nem befolyásolja-e a gyógyszerek hatását.

A felépülés támogatása természetesen

Lyme-kór esetében a gyógyulás támogatására és utókezelésként érdemes lehet olyan gyógynövényes készítményt keresni, amely kezdetben fájdalomcsillapító, antibakteriális is roboráló hatású. A rozmaring, a homoktövis, a cékla, a gyömbér vagy a ginzeng is remek lehetőségek, melyek közül a felépülés támogatására és a szervezet erősítésére az állatorvos javaslatára egy vagy több is alkalmazható. A gyógyszeres kezelés időtartama alatt és az után a máj regenerálása és a méregtelenítés támogatása válik fontossá. Ez utóbbi célra például a máriatövis-tartalmú készítmények ideálisak, de állatorvosi felügyelet mellett a diólevél is alkalmazható.

A babesiosis esetében természetesen ugyanúgy fontos a gyógyszeres kezelés mellett a májregenerálás, mint a Lyme-kórnál. Az immunerősítés és általános támogatás mellett babesia esetében azonban fontos a vérképzés támogatása is. A kórokozó egysejtű ugyanis a vörösvértesteket pusztítja, ezért azok nagy számban pusztulnak. A vérképzés természetesen a magas vas- és enzimtartalmú növényekkel támogatható. Ezek felszívódása jellemzően nem a legjobb, ezért olyan kombinációban kell adni őket, amely segíti a hatóanyag felszívódását. Például a cékla, a spenót, a búzafű és a spirulina alga jó hatással van a vérképzésre, a felszívódás elősegítésére és a mellékhatások csökkentésére azonban érdemes C-vitamin és kalcium tartalmú kiegészítőkkel kombinálni. A csipkebogyó és a homoktövis ilyen szempontból ideális, mivel vérképző hatásuk mellett C-vitaminban is rendkívül gazdagok. A gyógynövények mellett remek alternatíva még a máj (marha, baromfi, tőkehal igen, – sertés NEM!), amelyet nyersen érdemes a kutyával etetni.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Marton Zsófia – Dr. Szilágyi Máté: Gyógynövények kutyáknak; Stephen Harrod Bühner: Natural Treatment for Lyme and Coinfections;
Kép: Photo by Kateryna Babaieva from Pexels
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...