A cikk előző részében a kutyák vokalizációjának funkciójáról és kialakulásáról volt szó, bemutattuk az ezzel a témakörrel kapcsolatos legújabb kutatásokat és felfedezéseket. ITT (újra)olvashatod.

A következőkben az ugatás genetikai hátteréről, a környezet szerepéről és arról lesz szó, illetve az ugatás, mint probléma kerül górcső alá.

Olyan idegesítő…

A gének és a környezet is hatással vannak a kutyák fejlődésére, beleértve a vokalizációt is. Egy viselkedéssel és genetikával foglalkozó tanulmányban a kutatók basenjiket vizsgáltak, mivel ez a kutyafajta szinte egyáltalán nem ugat. Azt figyelték meg, hogy ugyan a basenjik nem teljesen némák, de ha ugatnak is, legfeljebb egy-két halk vakkantást hallatnak, ellentétben a legugatósabb cocker spániellel, aki a kísérlet 10 perce alatt 907-et ugatott – ez percenként több, mint 90 vakkantás!

Nem írhatunk fel azonban mindent a genetikának. Susan Friedman, PhD, a Utah-i Egyetem pszichológia professzora, és a fogságban nevelt és társállatként tartott állatok viselkedésének kutatója szerint „míg a shi tzuk csoportja általában kevesebbet ugat mint a törpeuszkároké, ez nem jelenti azt, hogy a törpeuszkárok ugatási mennyisége állandó. Vannak olyan helyzetek, amikor törpeuszkárok csendesen, míg shi tzuk ugatósan viselkednek. Az egyedek eltérhetnek az általános képtől.”

Dr Yin kutyaugatási tanulmánya egy fajtán belül is talált eltéréseket abban, hogy melyik kutya mikor és mennyit ugat. Rudy és Siggy, két 11 éves német rövidszőrű vizsla voltak a kísérlet alanyai, akik mindketten ugattak, ha zavarták őket, de ha egyedül maradtak, Rudy csendben maradt, míg Siggynek rengeteg mondanivalója akadt.

A társas környezet hatása az ugatásra szintén fontos lehet, mivel a kutyák követhetik a társaikat. Egy gazdi így reflektál erre: „miután a kutyám napköziben volt délutánonként, most már mindenre és mindenkire ugat. Olyan idegesítő…”

„Olyan idegesítő…” – ez az ugatás egyik legrosszabb tulajdonsága. Bár az ugatás a kutyák természetes viselkedésének velejárója, mégis sokan nehezen fogadják el. Laura Monaco Torelli, a chicagói állatviselkedési tréning központ kiképzési igazgatója szerint „az ugatás különösen a városi kutyások számára lehet probléma, a szomszédok közelsége miatt”. Az ugatós kutyák gazdái gyakran szembesülnek beszólásokkal, esetleg feljelentésekkel is, amelyek (az USA-ban) akár kilakoltatáshoz is vezethetnek.

A kutyák gyakorlatilag bármilyen elképzelhető okból ugathatnak, de fontos tudni, hogy az ugatás kontextusfüggő: befolyásolja a genetika és a környezet is, ezért lehet rajta változtatni. A kóbor kutyák például kevesebbet ugatnak, mint a házikedvencek, akik el vannak halmozva játékokkal, puha ágyban alszanak és engedelmességi órákra járnak. Friedman ezt azzal magyarázza, hogy „a kutyák számára az ugatás funkcionális tevékenység, ami azt jelenti, hogy a következmények szerint folytatják, abbahagyják vagy rákapcsolnak. Ha ezt megértjük, akkor lehetőségünk lesz a következmények módosításával csökkenteni az ugatás hosszát, intenzitását vagy gyakoriságát.” Más szóval, a kutyák meg tudnak tanulni csendesebben viselkedni.

Csendesebben, de nem teljes csendben. Bár a gazdik befolyásolhatják, hogy milyen hatások érik a kutyákat, azért nem reális, hogy a nap 24 órájában, heti 7 nap csak erre szánják az idejüket. Ráadásul, a berögzült viselkedést nagyon nehéz megváltoztatni. Faragó szerint „a gazdik, nem szándékosan, de megerősítik a kutyák ugatásait játékok és étel közelében, és ezek válnak végül az adott kutya kunyeráló ugatásává“. Monaco Torelli egyetért: „ha egy kutya megtanulja, hogy az ugatásra elmúlik a zaj a bejárati ajtó előtt, akkor azt ő hatékony viselkedésként könyveli el, mivel az ugatást követő eredmény számára pozitív: megszűnt a zaj.”

A gazdiknak tehát nem arra kell törekedni, hogy teljesen megszüntessék az ugatást, hanem olyan szintre szorítsák vissza, ami számukra és a környezetük számára is megfelelő és elviselhető. Monaco Torelli első kérdése az ugatásra panaszkodó ügyfeleitől általában arra irányul, hogy meghatározzák ezt az elfogadható mennyiséget, majd ez alapján alakítsák át a kutya ugatási szokásait.

„A baj az, hogy nem hagyja abba, amikor kérem.”

Friedman a saját példáján keresztül mutatja be, hogy mi a probléma: „Vidéken élünk, és amikor kiengedjük a kutyákat, hagyjuk, hadd ugassák a szarvasokat pár másodpercig. Majd azt mondjuk nekik, hogy most már elég, köszönjük, és erre elhallgatnak és megdicsérjük őket. Nem az ugatás a probléma, hanem az, hogy a kutya nem hagyja abba, ha megkérjük rá.”

A gyors megoldások sokszor csak rontanak a helyzeten. Például ételt adni az ugató kutyának, vagy odaadni a kedvenc játékát, hogy addig is csendben maradjon, nem jó ötlet, de az ugatásgátló nyakörv használata sem jó megoldás, ha nem orvosoljuk az ugatás hátterében álló problémát. „Például, ha a kutya félelmében ugat, akkor a nyakörv elektromos kisülése ezt a félelmet még fel is erősíti. Ha erősödik a félelem, erősödik az ugatás is” – magyarázza Mary Huntsberry, marylandi okleveles állatviselkedési szakértő.

Lehetőségek a változásra

Mit tehetnek tehát az ugatós kutyák gazdái? Kell egyáltalán tenniük valamit? „Ha megkérdezzük, hogy az ugatás viselkedési probléma-e, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy kinek? Ha az emberek azt mondják, hogy problémás az ugatás, akkor bizonyára az is. A kutyánknak akkor válik problémává, ha túl sok időt tölt vele, ahelyett, hogy más, számára egészségesebb dolgokkal foglalkozna.” – mondja Friedman.

Az ugatásra van ráhatásunk, ezért ha szeretnénk befolyásolni a kutyánk ugatósságát, akkor jobb már kicsi korban résen lennünk. A kutya ugatását irányítani és megtanítani nekik, hogy milyen határok között elfogadható a vokalizáció, kifizetődő lehet. Amíg egy kutya kicsi, addig a vakkantások aranyosak, de ha megnő, a cukiság is elveszik. Ha addigra már berögzült a viselkedés, akkor is van lehetőség a változtatásra, de ehhez már szakértő segítségre lesz szükség. Elemezni kell, hogy mi okozza, és a kutya számára milyen eredményt hoz az ugatás, így lehetséges, hogy megoldást lehet találni a problémára.

Monaco Torelli a kutya-ember kapcsolatban látja a megoldást: „ha a gazdikat bosszantja a kutyájuk viselkedése, azonnali, gyors eredményt hozó gyakorlatokat mutatunk nekik, hogy lássák, hogy a kutya képes azt csinálni, amit mondanak neki. Ez segít felépíteni a kutya és gazdi közötti köteléket.”

A legfontosabb üzenet az, hogy az ugatás egy árnyalt és rugalmas viselkedési forma, és a kutyánk vokalizációjára figyelve fejleszthetjük a kapcsolatunkat. Ha például diétázunk, megtaníthatjuk a kutyánkat, hogy ugasson, ha az étel felé nyúlunk: remek csapatmunka!

Bujdosó-Szalay Adél
(Kutyabarát.hu)

Forrás:https://thebark.com/content/dog-speak-sounds-dogs

A szerzőről: Julie Hecht MSc. – amerikai PhD. hallgató, a kutyák viselkedését tanulmányozza a CUNY Egyetemen, a Dog Spies blog szerzője; Facebook és Twitter oldalán számol be izgalmas megfigyeléseiről és mindennapi kutyás tapasztalatairól.

Képek: @flickr