Kutyásként folyamatosan tanul az ember. Rendszeresen adódnak olyan helyzetek, amelyekben gyorsan, a másodperc töredéke alatt kell tudnunk döntést hozni, és az kommunikálni is a kutyánk felé. Például egy forgalmas úton, ha szembe jön egy biciklis, vagy amikor egy kisgyerek szalad felénk, vagy amikor egy másik kutya lép fel fenyegetően. Ilyenkor jól jöhet, sőt életmentő lehet, pár jól begyakorolt parancsszó.

Velünk a legutóbbi eset történt meg a minap, és sajnos eszköztelenül álltam a helyzet előtt. A futtatóba egy nagyobb testű, fiatal kan kutyus érkezett. Az idős, kistestű szuka kutyám közeledett felé, ismerkedési célból. Egészen jól ment a dolog, megszaglászták egymást. A kutyám elfordult, mint aki jól végezte dolgát, mire a kan felhúzta a száját és morogni kezdett. Jeleztem a gazdiknak, hogy mi történt és elhívtam a kutyámat. Ennyit tehettem. A többi a másik gazdi dolga lett volna.

Eltávolodtunk, de a másik gazdi ellenállhatatlan vágyat érzett a közeledésre, miközben a kutyája már feszülten figyelte az enyémet, akit nem hagytam eltávolodni magam mellől. A jobb lábszáram mellett állt, szorosan. Egyszerre a másik kutyus megunta a dolgot és teljes lendülettel, olyan jó 5-6 méterről rárontott a kutyámra. Mire közbe tudtam avatkozni, már nyílt sebet ejtett a nyakán.

Mit tehettem volna máshogy?

Például azonnal elmehettünk volna. De ha nem is, akkor egy másik vezényszó segítségével biztonságosabbá tehettem volna a helyzetet. Ha nemcsak lábhoz hívom a kutyát, hanem a két lábszáram közé, akkor valószínűleg képes lettem volna elhárítani a támadást. Ez a parancsszó sem bonyolult, igazából a behívás egy változataként is gondolhatunk rá. Mégis, életmentő lehet ilyen és más hasonló helyzetekben, amikor a kutyánknak egy biztonságos teret kell tudnunk teremteni.

Hogyan tanítsuk?

Először is, találjunk ki egy jó szót rá – nálunk a „közép” lett ez. Ha a behívás, lábhoz stb. jól megy, akkor kezdjük ez bevezetni. Hívjuk oda, irányítsuk a megfelelő helyre és jutalmazzuk. Ha már jól megy, hozzákapcsolhatjuk a szót, és így is jutalmazzuk. Idővel érdemes távolítani, hogy akár méterekről ügyesen be tudjon fordulni a biztonságos kis „sátorba”.

Mikor használhatjuk?

• zsúfolt helyeken
• forgalmas utcán
• sorban állás közben
• tömegközlekedésen
• ha nem akarjuk, hogy kutyánkat megközelítse valaki (kisgyerek, másik kutya, idegen, stb.)

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Helena Lopes fotója a Pexelsről: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-labak-allat-kutya-3705255/

The post „Lábhoz” egy kicsit másképp – egy életmentő vezényszó appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Kutyásként folyamatosan tanul az ember. Rendszeresen adódnak olyan helyzetek, amelyekben gyorsan, a másodperc töredéke alatt kell tudnunk döntést hozni, és az kommunikálni is a kutyánk felé. Például egy forgalmas úton, ha szembe jön egy biciklis, vagy amikor egy kisgyerek szalad felénk, vagy amikor egy másik kutya lép fel fenyegetően. Ilyenkor jól jöhet, sőt életmentő lehet, pár jól begyakorolt parancsszó.

Velünk a legutóbbi eset történt meg a minap, és sajnos eszköztelenül álltam a helyzet előtt. A futtatóba egy nagyobb testű, fiatal kan kutyus érkezett. Az idős, kistestű szuka kutyám közeledett felé, ismerkedési célból. Egészen jól ment a dolog, megszaglászták egymást. A kutyám elfordult, mint aki jól végezte dolgát, mire a kan felhúzta a száját és morogni kezdett. Jeleztem a gazdiknak, hogy mi történt és elhívtam a kutyámat. Ennyit tehettem. A többi a másik gazdi dolga lett volna.

Eltávolodtunk, de a másik gazdi ellenállhatatlan vágyat érzett a közeledésre, miközben a kutyája már feszülten figyelte az enyémet, akit nem hagytam eltávolodni magam mellől. A jobb lábszáram mellett állt, szorosan. Egyszerre a másik kutyus megunta a dolgot és teljes lendülettel, olyan jó 5-6 méterről rárontott a kutyámra. Mire közbe tudtam avatkozni, már nyílt sebet ejtett a nyakán.

Mit tehettem volna máshogy?

Például azonnal elmehettünk volna. De ha nem is, akkor egy másik vezényszó segítségével biztonságosabbá tehettem volna a helyzetet. Ha nemcsak lábhoz hívom a kutyát, hanem a két lábszáram közé, akkor valószínűleg képes lettem volna elhárítani a támadást. Ez a parancsszó sem bonyolult, igazából a behívás egy változataként is gondolhatunk rá. Mégis, életmentő lehet ilyen és más hasonló helyzetekben, amikor a kutyánknak egy biztonságos teret kell tudnunk teremteni.

Hogyan tanítsuk?

Először is, találjunk ki egy jó szót rá – nálunk a „közép” lett ez. Ha a behívás, lábhoz stb. jól megy, akkor kezdjük ez bevezetni. Hívjuk oda, irányítsuk a megfelelő helyre és jutalmazzuk. Ha már jól megy, hozzákapcsolhatjuk a szót, és így is jutalmazzuk. Idővel érdemes távolítani, hogy akár méterekről ügyesen be tudjon fordulni a biztonságos kis „sátorba”.

Mikor használhatjuk?

• zsúfolt helyeken
• forgalmas utcán
• sorban állás közben
• tömegközlekedésen
• ha nem akarjuk, hogy kutyánkat megközelítse valaki (kisgyerek, másik kutya, idegen, stb.)

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Helena Lopes fotója a Pexelsről: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-labak-allat-kutya-3705255/

The post „Lábhoz” egy kicsit másképp – egy életmentő vezényszó appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Cikkünk első részében a behívás elméleti hátterével és a kutya-gazdi kapcsolat szerepével foglalkoztunk. Most innen folytatjuk.

A stabil behívást tény, hogy nem lehet napi egy órában elérni.

Ne várjuk, hogy a kutyánk kiismerjen minket, ha meg sem adjuk neki a lehetőséget, hogy találkozzon és minőségi időt töltsön velünk.

A családba érkező kutya többnyire megkapja a neki járó figyelmet és odafigyelést a kezdeti pár hónapban. Onnantól azonban úgy tekintünk rá, hogy már „működik”, megtanult mindent, ezért egyre kevesebb időt szánunk rá. Aztán egyszercsak „leromlik a behívás”…

Ez egyrészt azért van, mert nem ápoljuk a közös kapcsolatunkat, másrészt pedig egyszerű tudományos okai is vannak. Ha egy adott viselkedést szeretnénk megtanítani, akkor többnyire pozitív megerősítéssel dolgozunk: hívom – odajön – jutalom. Ha egy cselekvést 30-szor egymás után megerősítünk, (azaz 30 alkalommal, ha hívom és odajön, jutit kap), majd mindössze 15-ször nem kap megerősítést a cselekvésre, akkor az elkezd kikopni.

Hoppá! Azaz a kutyaiskolában „végzett” kutya korántsem tekinthető „késznek”.

A tanultakat folyamatosan gyakorolni, ismételni kell. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap harmincszor gyakoroljuk és jutalmazzuk a behívást, hanem azt, hogy a való életben vegyük észre, hogy kutyánk reagál rá és alkalmasint jutalmazzuk meg ezért. Falattal, simogatással, dicsérettel, játékkal – ami éppen adódik.

Ezzel is erősítjük a kommunikációnkat felé, hiszen folyamatosan éreztetjük vele, hogy ez egy fontos és jó dolog. Mi sem feledkezünk meg róla, így nagyobb valószínűséggel ő sem fog. Gyakoroljunk a szabadban, erdőn, mezőn, réten, városban – sok helyen. Ülve, fekve, elbújva, állva vagy fejen állva, ha úgy tetszik. Ingerszegény és ingergazdag közegben. Természetesen, amikor úgy adódik.

Ne csépeljük el a behívást, hanem adekvát módon alkalmazzuk – hiszen kutyánk így érti meg a kontextust.

Ha csak nyakra-főre hívogatjuk, nem fogja érteni, mi a lényeg. Csak azt látja majd, hogy „ha hív és megyek, jutalmat kapok”.

Amint valami, a jutalomnál (számára) értékesebb dologtól akarjuk majd elhívni, csődöt fog mondani az agyongyakorolt behívás. A kutyának ugyanis nem éri meg odamenni.

De ne becsüljük alá a kutyák kognitív képességeit! Amint egy kutya megérti, hogy a behívás pontosan mit takar, és tudja, hogy ez fontos nekünk, oda fog menni. Nem a jutalomért, hanem mert érti, hogy ez fontos. Ezt pedig a sok közös kaland, séta, edzés, kirándulás, vásárolgatás – azaz, időtöltés közben tudjuk gyakorolni.

Ha sok időt töltünk együtt, sok alkalmunk adódik tényleges helyzetben (kontextusban) gyakorolni. Így összeáll a kutya fejében a kép, amelyet a szó, az adott helyzet, a testbeszédünk és más nonverbális jelek egysége ad. Így tanulja meg, hogy mi is az a behívás-helyzet, amikor oda kell menni.

Ugye? És itt bezárult a kör. Hiszen nem fogjuk tudni elérni ezt, hacsak nem szánunk rá időt és energiát, hogy kapcsolatunk mélyüljön, és sok helyzetben legyünk együtt. Még szerencse, hogy ez a legélvezetesebb az egészben!

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Képek: Photo by cottonbro from Pexels, Photo by cottonbro from Pexels, Photo by Elina Volkova from Pexels; Photo by Blue Bird from Pexels

The post Hogyan lesz stabil a behívás? – 2. rész appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

A behívás: minden kutyás alaptanfolyam Szent Grálja vagy inkább első lépése. Elméletileg nem kellene túl bonyolult folyamatnak lennie, a gyakorlatban, a mindennapi életünk során azonban gyakran tapasztaljuk, hogy nem is olyan egyszerű. Gondolkodj el egy kicsit, mielőtt tovább olvasnál, és magadnak válaszolj őszintén az alábbiakra.

Hányszor mondod ki a nevét, mire odajön? Milyen helyzetekben nehezebb behívnod? Tartasz tőle, hogy a behívás nem sikerül? Honnan indítasz, mi az a hangerő, hangszín, amivel kezdesz? Van olyan, hogy inkább nem engeded el a pórázról, vagy nem mentek olyan helyre, csak hogy elkerüld a behívást? Hogy éled meg a „kudarcot”?

Ismert kutyás példa a behívásra a juhászos kérdés:

„Vajon a juhásznak hányszor kellett szólnia, mire a kutyája odament hozzá?”

A válasz, hogy egyszer sem. A juhásznak nem kellett behívnia a kutyát, mivel az folyamatosan figyelte, és a testbeszéde jeleiből tudta, mit vár tőle.

A történet vagy igaz, vagy nem, az viszont tény, hogy nem maradtak fent régi, a kutyák behívás tanításával kapcsolatos feljegyzések. Nem tudunk róla, hogy a kutyákat tanfolyami keretek között oktatták volna a behívás rejtelmeire.

A tudományos ismereteink és a kutyák kommunikációjának megértése rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. Gyakorlatilag sokkal hatékonyabb és tudományosan sokkal inkább alátámasztott eszközeink vannaka  behívás tanítására. Miért akkora mumus mégis?

A mai kor gazdijának rengeteg eszköz áll a rendelkezésére, hogy hatékonyan tanítsa a kutyáját. Egy dolgot azonban elfelejtünk, ami a juhásznak volt, sok modern gazdinak pedig nincs. A kutyánkkal való szoros kapcsolat, együttműködés. Olyan ez, mint amikor egy párkapcsolatban egymásra vagyunk hangolódva, és félszavakból is megértjük egymást. Ellentétben azzal a helyzettel, amikor nem szánunk a másikra és a kapcsolatunkra (élményszerzésre, beszélgetésre, figyelemre stb.) elég időt, és „elmegyünk egymás mellett”. Ilyenkor mondhat a másik akármit, nem igazán befolyásol minket, hiszen nem figyelünk rá, nem lessük a rezdüléseit.

A kutyánkkal való kapcsolatunk is időt és ráfordítást igényel. És talán viccesen hangzik, de a közös idő, közös programok sokkal többet adnak hosszú távon az eredményes behíváshoz, mint a hetekig tartó napi 10 perces gyakorlás. Meg kell tanulnunk odafigyelni a kutyánkra, és neki is meg kell adnunk az esélyt – időt – hogy megtanuljon értelmezni minket.

Ha belegondolunk, hogy az emberek közötti kommunikáció 92%-a nonverbális kommunikáció, könnyű elképzelni, hogy egy kutya esetében mekkora szerepe van az általunk (ha még oly hangosan és határozottan) kimondott „Hozzám!”-nak. Ha azonban összecsiszolódunk és kiismerjük egymást, akkor szavak nélkül is megérti a kutyánk, ha épp indulunk vagy más irányba fordulunk. Hiszen figyel és ismer minket.

Ezt azonban nem lehet napi egy órában elérni.

Folytatása következik.

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Képek: Photo by cottonbro from Pexels, Photo by cottonbro from Pexels, Photo by Elina Volkova from Pexels; Photo by Blue Bird from Pexels

The post Hogyan lesz stabil a behívás? – 1. rész appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.