Saját KB bal
Saját KB jobb

Bhután királya azt kéri születésnapjára, hogy fogadjanak örökbe egy állatot vagy ültessenek egy fát

Bhután a világ egyik legzártabb országa, Ázsia délkeleti részén fekvőszik, a Himalája keleti nyúlványától délre. Területe nagyjából akkora, mint Magyarország fele.

Bhután királya Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuk, aki idén februárban töltötte be negyvenedik életévét.  A királyság szeretett uralkodóját egyként ünnepli népe, felvonulásokkal és nagyszabású eseményeken köszöntik fel királyukat.  Bár az ország elszigetelt és lakói is így élnek, a fiatal király az Egyesült Államokban tanult így új látásmódot is hozott országába uralkodása kezdete óta.

Szülinapi kívánság

A királyság Facebook oldalán tették közzé azt a nyilatkozatot, hogy a király mit kér népétől születésnapjára. A hosszú közleményben kifejtették, hogy a király azt szeretné, hogy mindenki, aki teheti, fogadjon örökbe egy kóbor állatot, vagy ültessen egy fát, vagy szedje össze a szemetet környezetében.

Bhutáni király születésnap
A nemzeti boldogság fontosabb, mint a bruttó hazai termék

A Humane Society International (HIS) szerint Bhután kormánya  régóta szorosan együttműködik a szervezettel, hogy segítse az ország kóbor állatainak sorsát. A szervezet ivartalanítási programot indított az országban, a királyság pedig minden támogatást megadott a sikeres lebonyolításhoz. A program sikerességét egyértelműen jelzik az adatok, melyek szerint csökkent a kóbor kutyák száma, a menhelyeken pedig javultak a körülmények. Bhután királyának elhíresült mondata mindent elmond az ország vezetésének céljáról: A nemzeti boldogság fontosabb, mint a bruttó hazai termék. Ezt a gondolatmenetet folytatta akkor is, amikor ajándékok helyett olyan jó cselekedetre ösztönzi az ország lakosságát, mely segíti az állatokat és a környezetet. Ilyen egy kutya örökbefogadása, erdők létrehozása vagy éppen az utcák megtisztítása.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Wikipedia, FB/PMOBhutan

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...