„Mi a különbség az autó, a kanapé, a lakás és a kutya között?” – szól a találós kérdés.
A válasz, amit egy jóérzésű hatéves gyerek is azonnal rávágna, hogy a kutya élőlény, míg a többi tárgy. Igen, a kutya egy élő, érző, lélegző lény. A kutyák képesek kötődni, éreznek fájdalmat, magányt, veszteséget. A másik különbség, hogy egy kutyát nem lehet bérbe adni.
Illetve, de! Az Amerikai Egyesült Államokban nemcsak házat, autót, bútort lehet lízingelni, hanem menő házi kedvenceket is. A kutyalízing egy szabályos lízingszerződés keretein belül valósul meg, azaz az eladó átadja a terméket (esetünkben a kutyát) a vevőnek, aki a használat ideje alatt részletekben fizeti a vételárat. Nemfizetés esetén a tulajdonjog visszaszáll az eladóra. A lízingben a vevő szempontjából az a jó, hogy nem kell egy összegben kifizetni a vételárat. Az eladó számára persze kockázatot jelent a lízing, hiszen az áru amortizálódik a használattal, de ezt általában az eladási árhoz képest jóval magasabb összegű lízingdíjjal kompenzálják.
Mire jó ez?
A kutyalízing azoknak kínál remek lehetőséget, akik szeretnének egy igazán drága kutyát, de nem engedhetik meg maguknak, hogy egy összegben kifizessék az árat, viszont hosszú távon hajlandók akár a kutya értékének többszörösét is kifizetni. Egy nemrég nagy port kavart ügyben egy 2 400 amerikai dollárért árult labrador retriever kölyökre kötöttek lízingszerződést. Ennek keretében a „gazdik” 34 hónapon keresztül havi 165 dollárt fizettek a kutyalízing cégnek. Ez összesen 5 610 dollár, azaz a kutya „értékének” több, mint a duplája. A lízingszerződés ideje alatt a kutyus az eladó tulajdonában van. Ha a „gazdik” egy részlettel elmaradtak volna, akkor elbúcsúzhattak volna a kutyától.
Érdekes elképzelés, és homlokegyenest szembe megy mindennel, amit a kutyatartásról gondolok. Kövezzetek meg, de én kutyát nem a szépségéért tartok, nem is azért, mert most éppen nagyon menő kutyásnak lenni. Sőt, nem is hiszem, hogy a kutyatartás szó leírja a kutyámmal való viszonyomat. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a legjobb része a kutyás létnek az a kapocs, a kettőnk közti szeretet, amely az évek során alakult ki közöttünk. Ez a különleges viszony az, amiért kutyásnak lenni az egyik legjobb dolog a világon. Őszintén, miért kell kutyákat drága pénzért lízingelni? Egy drága kutya pont olyan szeretetteli, mint egy menhelyről mentett, kettejük közt semmi különbség nincs.
Miért nem jó?
Van viszont különbség a következményekben! Ha menhelyről fogadsz örökbe kutyát, azzal nem csak neki adsz esélyt az életre. Ha kihozol egy kutyát a menhelyről, egy másik kutyának adsz esélyt, hogy az utcáról, vagy a gyepmesteri telepről biztonságba kerüljön, egy lépéssel közelebb a gazdis élethez. Ezzel szemben, ha kutyát vásárolsz, akkor a pénzeddel olyan embereket támogatsz, akik újabb és újabb kiskutyákat gyártanak. Ezek a kutyák azért születnek meg, mert vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy pénzen lehet szeretetet venni. Amíg van vevő, addig lesz kínálat, és minél többen „engedhetik meg maguknak” a drága kutyákat, annál többen látnak ebben pénzkereseti forrást.
Félreértés ne essék, nem a lelkiismeretes tenyésztőkről beszélek, hanem a szaporítókról. A kutyagyárakról. Azokról, akik a kutyákra nem érző élőlényekként tekintenek, hanem pusztán árucikkre. Az Amerikai Egyesült Államokban ez hatalmas biznisz. A kisállatboltokban árult kutyák nagy része szaporítótelepekről származik. Ezeknek a kutyáknak nincsenek egészségügyi szűréseik, és sokszor nem is olyan fajtájúak, mint amilyennek árulják őket. A szaporítóknak mindegy, mi lesz a kutyákkal, csak a vevő fizessen. Készpénzben, vagy lízingre, egyre megy.
Szerencsére egyre több államban tiltják be a kutyalízing gyakorlatát. New York, Nevada és Kalifornia mellett idén New Jersey, Washington és Indiana kormányzói írták alá a kutyalízinget tiltó törvényt. Ezzel párhuzamosan terjednek a kisállatboltokat szabályozó rendeletek, és jelennek meg úgynevezett pop-up örökbefogadó boltok, ahol az állatvédő szervezetek által mentett kutyákkal találkozhatnak a gazdijelöltek.
