Saját KB bal
Saját KB jobb

Havonta több tízezer kutyát és macskát mészárolnak le Indonéziában

Sokkoló képek kerültek elő Indonéziában elviselhetetlen körülmények között, ketrecben tartott állatokról – olvasható a Daily Star beszámolójában.

A hír Észak-Celebesz tartományból érkezett, ahol havi szinten több tízezer kutya és macska veszíti életét. A hatóságok szerint – főként lopott és/vagy csempészett állatokról van szó.

Piacokra viszik őket, ott pedig szörnyű, ütés és égetés okozta kínokat kell átélniük. Állítólag mindez a szörnyűség Tomohon település polgármesteri hivatalának tudtával folyik, és igyekeznek is palástolni.

A brit Peter Egan színészt (pl. Dowton Abbey szereplője) is szándékosan próbálták félrevezetni, amikor személyesen ellátogatott ezekre a „halál-piacokra”. Az állatszerető színész egyébként évek óta küzd a kutyahús-kereskedelem felszámolásáért, és négy kutyát sikerült is megmentenie a kereskedőktől egyik ilyen útja során.

Az eset az etikai problémákon kívül komoly egészségügyi kockázatot is jelent egyébként, hiszen a csempészett, és nem higiénikus körülmények között tartott állatok esetében jóval nagyobb arányban fordul elő a veszettség. A külföldieket kifejezetten óva intik attól, hogy a piacon nyers húst vásároljanak, mert nem tudni, mit kapnának.

Felmérések szerint az indonéz emberek 7%-a rendszeresen fogyaszt kutyahúst. Miután a médiához eljutott fotóknak köszönhetően lelepleződött, mi folyik a piacokon, több mint 250 000 aláírás érkezett Indonézia észak-celebeszi igazgatóságához, követelve a kutya- és macskahús-kereskedelem azonnali betiltását.

Bár az ország különleges természeti adottságaival látogatók millióit vonzza, kérdéses, hogyan változik meg az emberek hozzáállása az állatkínzásról szóló hírek és a kutyahús-botrány után.

 

Forrás: www.dailystar.co.uk
Képek: Dog Meat Free Indonesia

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...