Saját KB bal
Saját KB jobb

Szigorúan fellépnének a Hong Kong-i „kutyagyárak” ellen

Az 1970-es 80-as években megugrott azoknak a száma, akik megengedhették maguknak Hong Kongban a kutyatartást. Ezzel egyenes arányban sajnos megszaporodtak az illegális tenyésztéssel foglalkozók is.

A www.scmp.com cikke szerint Hong Kong-ban már dolgoznak annak a törvénynek a módosításán, ami szigorítaná a tenyésztés feltételeit, és gyakori ellenőrzéseket tenne kötelezővé. Az aktivisták az utóbbi években lebuktatott illegális tenyésztők miatt tartják indokoltnak a mielőbbi törvénybe iktatást, hiszen számos esetben bukkantak olyan telepekre, ahol szörnyű körülmények között tartották az eladásra, fedeztetésre szánt állatokat.

Az állatvédelmi szervezetek szerint a látottak egyértelműen bizonyítják, hogy a szaporítók számára kicsit sem fontos az állatok jólléte, őket kizárólag a profit érdekli. Egymás tetejére pakolt, apró ketrecbe zárva tartják a kutyákat anélkül, hogy esélyt adnának nekik a mozgásra. Gyakorlatilag egész nap az ürülékükben fekszenek. Ami pedig még ennél is szomorúbb, hogy az évek során elkobzott állatok közül sokat a mentés után el kellett altatni, olyan szörnyű volt az egészségi állapotuk.

Az 1970-es évek óta változatlan állatvédelmi törvény ugyan 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az állatkínzókat, a gyakorlatban sajnos sokkal enyhébb büntetéseket szabnak ki. Ebben is változást remélnek az állatvédők.

Képünkön: aktivisták két mentett kutyával, akik már sokkal boldogabb életet élnek.

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.scmp.com
Kép: SMP Pictures

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok