Saját KB bal
Saját KB jobb

Így létezhet cirkuszi előadás vadállatok nélkül

Korábban beszámoltunk arról, hogy az év elejéig Hawaii és New Jersey állam is betiltotta a vadállatok cirkuszi szerepeltetését.

Most ismét jó hírről tudunk beszámolni: az 1976 óta működő, német Circus Roncalli vezetősége még korábban úgy döntött, beállnak az állatok védelméért harcolók sorába, és ezentúl élő állatok helyett hologrammokat alkalmaznak show-műsoraikban.

A döntés egyébként már 2017-ben megszületett arról, hogy 1 éven belül megszüntetik az állatok részvételét igénylő műsorokat, azonban nem akarták teljesen mellőzni őket. Kitaláltak egy megoldást, aminek a kivitelezése egy hosszú folyamat eredménye, de ma már tudják, jó döntést hoztak.

A világon elsőként vezették be, hogy előadásaikon nem szerepeltetnek vadon élő állatokat, legalább is nem a megszokott formában. Holografikus állatok jelennek meg a porondon, és aki már látta őket, azt mondja, varázslatos a látvány. Az egész egy forradalmi összefogás eredménye;  a Circus Roncalli a Bluebox (a 3D technikát biztosítják) és a Optoma (a világ vezető projektortervezője) cégekkel karöltve valósította meg a nem mindennapi projektet.

A merész változtatás ötlete onnan jött, hogy napjainkban egyre több támadás éri (jogosan) a cirkuszokat az állatok borzalmas tartási körülményei miatt. A helyzet odáig fokozódott, hogy az Egyesült Királyságban a döntéshozók előtt van egy törvénytervezet, ami megtiltaná az utazócirkuszoknak a vadállatok szerepeltetését.

Reméljük, minél több cirkusz lép ugyanerre az útra, hiszen az állatok jobb életet érdemelnek, és nem szereplésre teremtettek.

 

 

Forrás: BoredPanda
Kép: Boredpanda

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...