Saját KB bal
Saját KB jobb

Felfüggesztettet kapott a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási nő

Felfüggesztett börtönt kapott első fokon az a balotaszállási nő, aki a kutyáját autója mögé kötötte, majd kilométereken át maga után vonszolta -közölte a Szegedi Törvényszék az MTI-vel.

A vádirat szerint a megkínzott komondor egy vihar miatt szökött meg az asszony balotaszállási tanyájáról. Amikor a nő megtalálta az állatot, a nyakörvére egy madzagot kötött, aminek a másik végét az autó vonóhorogjához rögzítette. Beszállt az autóba, majd elindult haza úgy, hogy a kutyát az autó mögött vontatta.

A nő a gépkocsival 20-30 km/h sebességgel hajtott, a kutya egy idő után már nem bírt tovább futni, és egy kövesúton bukdácsolni kezdett, majd teljesen eldőlt. Az asszony ezután is még több száz méteren keresztül vontatta az oldalára dőlt állatot az úton, míg egy arra közlekedő férfi meg nem állította és számon nem kérte. Az állat ekkor még élt, oldalán fekve erősen zihált, mancsai véresek, testén horzsolásos sérülések voltak. A nő eloldotta az állatot és a tanyájára ment vízért, de a hátrahagyott kutya nem sokkal később az út szélén meghalt.

A kutya halálát a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma, szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a nő és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

 

Forrás: MTI

Indexkép:  YOUTUBE/BANDICAM

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...