Saját KB bal
Saját KB jobb

Gyász és veszteség esetén hatékonyabb támogatást nyújthatnak az állatok, mint az emberek

A gyász nehéz terhet ró ránk, és sokszor úgy érezzük, mintha a veszteség lehúzna, megbéklyózna. A gyász bizonyos szinten még mindig tabutéma. Nem igazán tudjuk, hogyan beszéljünk a gyászról. Részben azért, mert nem tudjuk szavakba önteni a veszteség érzését, részben pedig mert nem akarjuk a fájdalmunkkal a szeretteinket terhelni. Sajnos, olyan is van, hogy a környezet nem ad teret a gyászolónak, nem hallgatják meg és nem osztoznak a veszteség elviselésében. Ezért nem meglepő, hogy sokan az állatokhoz fordulnak ilyen esetben. Hiszen ők szavak nélkül is képesek a feltétel nélküli elfogadásra.

Ezt pedig már tudományos kutatások is alátámasztják. Egy kutatás során a megkérdezett gyászolók nagyobb része kapta meg azt a vigaszt és támogatást, amit keresett egy állattól mint bármely más forrásból. A válaszadók közül azok, akik állatukhoz fordultak a veszteség idején, 89%-ban voltak elégedettek a kapott támogatással. Ehhez képest a gyászfeldolgozásban hatékony segítségnek tartott online gyászcsoportok a második helyen 67%-os elégedettségi rátát értek el.

Joanne Cacciatore, az Arizona State University professzora, a kutatás vezetője, elmondta, hogy a kutatás során a részvevők gyakran arról számoltak be, hogy az emberek elfordultak tőlük amikor sírva fakadtak. Az állatok viszont másképp reagálnak.

Cacciatore megfigyelései szerint, amikor valakinek például a gyermeke hal meg, az emberek hajlamosak elfordulni tőlük. Ennek oka, hogy egy ilyen veszteség a környezet számára is annyira fájdalmas, hogy nem minden esetben képesek felvállalni a segítséget, támogatást.

Ezzel szemben az állatok folyamatosan mellettük álltak, sőt, a gyászoló ölébe hajtották a fejüket. Az állatok kitartó és elfogadó támogatása sokkal nagyobb érzelmi megkönnyebbülést nyújtott a gyászolóknak, mint a családtagok vagy barátok jelenléte.

A kutatásban a terapeuták és tanácsadók a harmadik helyet foglalták el az elégedettségi rangsorban, míg a barátok csupán 52%-ban, a család pedig 40%-ban tudott megfelelő támogatást nyújtani. Az emberek gyakran nem tudják, hogyan nyújtsanak megfelelő érzelmi támogatást a veszteség feldolgozása során. A segítő szakemberek és a gyászcsoportok ezért fontos részei lehetnek a gyászmunkának, hiszen ők képesek arra, hogy elbírják ezt a terhet és megfelelő támogatást nyújtsanak.

A gyász feldolgozása során az állatok nem csupán fizikai jelenlétükkel, hanem érzelmi támogatásukkal is segítenek. Az állatok megértése és szeretete a gyászolóknak egyfajta menedéket nyújt, amely segíthet a fájdalmuk enyhítésében


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.kinship.com/pet-lifestyle/grief-support-pets-vs-people?utm_source=instagram&utm_medium=social-organic&utm_campaign=linkinbio&utm_content=www.instagram.com/p/DBKPKBUNsKb Kép: Photo by Scott Webb: https://www.pexels.com/photo/man-sitting-on-grass-beside-dog-137031/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...