Ha nincs más lehetőség, törd be az autó ablakát!

Egyedülálló és bátor kezdeményezés a Vigyél Haza Alapítványtól. Aki csak a legvégső, drasztikus módon tud a hőségben egy magára hagyott kutyát kiszabadítani egy idegen autóból, azaz betöri az autó valamelyik ablakát, annak az alapítvány fizeti az esetleges, nem büntető per költségeit. Részletek a cikkben!

A Vigyél Haza Alapítvány közösségi oldalán megjelent felhívás:

Hőségben, a bezárt járműben magára hagyott kutyának már 10 perc is elég ahhoz, hogy visszafordíthatatlan károsodás következzen be, ami az állat halálhoz is vezethet.
Egy forró napon, 30 fokos melegben, akár 10 perc alatt 70 fokosra forrósodik az autó belseje. A kutyának ez kínszenvedés, hiszen ő csak lihegéssel tudja hűteni magát így, akár perceken belül hőgutát kaphat, és elpusztulhat.

Ezért, próbáljuk megmenteni az állatot a szenvedéstől és a nagy valószínűséggel bekövetkező haláltól.

– Azonnal próbáljuk felvenni az autó tulajdonosával a kapcsolatot: ha parkolóban, bevásárlóközpontban vagyunk, haladéktalanul értesítsük az ügyfélszolgálatot és mondassuk be a kocsi rendszámát, hogy azonnal menjen a kocsijához.

– A kocsi gyengéd meglökésével, emelésével próbáljuk beindítani az autó riasztó rendszerét, hogy az figyelmeztesse a tulajdonost

– Ha rövid időn belül nem járunk eredménnyel, készítsünk fényképeket telefonunkkal az autóról, amin látszik a bezárt kutya és a kocsi rendszáma is. (Figyelem, a fotó illetve az autó rendszáma már személyes adat lehet, így azt ne osszuk meg, csak bizonyítékként használjuk fel.)

– Lehetőség szerint hívjuk rendészt, rendőrt, de legalább egy tanút és a jelenlétében törjük be a kocsi egyik oldalsó ablakát.

– Ügyeljünk arra, hogy az autóban, a végszükség elhárításához feltétlenül szükséges kárt okozzuk csak. (Ne a kocsit törd össze, és ne több ablakot törj be! Szabálysértési értékhatár felett a kutya értékét meghaladó kár okozása büntetőjogi felelősséggel jár és az okozott kárt is meg kell téríteni).

– Ha sikerült kiszabadítani, itassuk meg a kutyát, próbáljuk lehűteni vízzel, nedves ruhával. Ha látjuk rajta, hogy bágyadt, koordinációs problémái vannak, vigyük azonnal állatorvoshoz.

Amennyiben a fentieknek megfelelően, végszükségben, segítő szándékkal, az elvárható gondossággal és körültekintéssel, az állat életének megmentése érdekében járt el az illető személy és ellene, mégis, hatósági intézkedés, vagy feljelentés történik, alapítványunk önkéntes jogi segítői ingyenes jogi segítséget nyújtanak! (Nem büntető ügyben, Budapesten tudunk érdemben segíteni. Vidéki nem büntető ügyben jogi tanácsadást tudunk nyújtani.)

A Btk 23.§ szerint:
„ (1) Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát. „

Természetesen a leghatékonyabb módja a segítségnek, ha megelőzzük a tragédiát: Ha látjuk, hogy valaki ott akarja hagyni a kutyáját az autóban, győzzük meg arról, hogy ne tegye! Ha szükséges, kérjünk hatósági segítséget!

Európában, több helyen a parkolóórákra ragasztott matrica figyelmeztet, miszerint büntetést fizet az, aki a kocsiban hagyja kedvencét. Forintra átszámítva, akár 200ezer forintra is bírságolhatják a lelketlen tulajdonost.Amíg ez nálunk nem valósul meg, az állatbarátok segítségét kérjük!

Fontos Háttér információk:

Az állatvédelmi törvény szerint állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása.

A Btk szerint: Állatkínzás:244. §
(1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza

Vigyél Haza Alapítvány

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...