Saját KB bal
Saját KB jobb

Ilyen csodálatos a kolibrik szárnya, ha átsüt rajtuk a nap

A természet mindig képes meglepni bennünket valami újjal.

A természet egy kimeríthetetlen csoda. Amikor azt gondoljuk, már mindent láttunk – legalábbis sok mindent – akkor jön, és egy teljesen új arcát mutatja nekünk. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy figyeljünk és észrevegyük az apró csodákat is. Pontosan így járt Christian Spencer fotós, aki Rio de Janeiroban üldögélt a verandáján és észrevett valami egészen fantasztikus dolgot.

Egy kis jakobinuskolibri repkedett a szeme előtt és a szárnyán átsütő nap olyan prizmás hatást keltett, mintha a kolibri maga egy kis repülő szivárvány lenne.

Spencer-nek különleges szeme van a madarakhoz, 2011-ben már készítette egy filmet a madarak mozgásáról „The Dance of Time” címmel, melyet 10 nemzetközi díjjal is jutalmaztak. A kolibris felfedezését követően pedig megcsinálta a „Winged Prism” sorozatot, mely elmondása szerint a természet apró kis titkait rejti, melyeket nem láthatunk szabad szemmel.

A fotókon semmilyen speciális effekt nincs és semmilyen különleges technikát nem alkalmazott Spencer. Egyszerűen a megfelelő fényviszonyokat sikerült így megörökítenie és a végeredmény lenyűgöző lett.

Nézzétek csak:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: boredpanda.com

Fotók: christianspencerphoto

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...