Saját KB bal
Saját KB jobb

Végre! Az Estée Lauder is csatlakozott az állatkísérletek ellen harcolókhoz

Több mint 150 országban, 25-nél is több márkával van jelen a világpiacon a szépségápolási termékeket forgalmazó cég, amely a napokban állt be a #BeCrueltyFree nevű nagyszabású kampány mögé.

A Humane Society International (HSI) által kezdeményezett kampány azt szeretné elérni, hogy az emberek megértsék: az állatokon való kozmetikai célú tesztelés múlt századi eljárás, amivel ebben a folyamatosan fejlődő iparágban csak együttes erővel tudunk végleg leszámolni.

Az Estée Lauder Companies vezetősége büszke arra, hogy a hosszú évek óta az állatok jogaiért harcoló HSI mellé állhat. Kifejezték továbbá, nagyon hálásak az iránymutatásért, aminek köszönhetően egyre közelebb kerülnek a közös célhoz, az állatok szenvedését, életét követelő tesztek beszüntetéséhez.

A szervezetet vezető Kitty Block szerint az olyan partnerkapcsolatok kialakítása, mint amilyen az Estée Lauderrel való összefogás, akár már 2023-ban az állatokon való tesztelés végét eredményezheti szerte a világban. A kozmetikai óriással azon fognak dolgozni, hogy kizárólag olyan termékek kerüljenek az üzletek polcaira, amelyek biztonságosak, és állatkísérlet-mentesek.

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.humanesociety.org
Kép: Pexels

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...