Saját KB bal
Saját KB jobb

A gazdáit kísérő segítő kutya a repülőtéren adott életet nyolc kölykének

Éppen idős gazdáit kísérte a repülőtérre Ellie, a segítő kutya, amikor mindenki meglepetésére hirtelen vajúdni kezdett. Szerencsére a reptér dolgozói igen csak naprakészek voltak, és profin levezették a szülést.

 

Eleanor Rigby, becenevén Ellie egy labrador. Segítő kutyaként él idős gazdáival, akik már nehezen mozognak. Éppen ebből az okból tartott velük az utazásra is Philadelphiába szintén négylábú társával, Nugget-el együtt. már majdnem beszállt gazdáival az oda tartó járatra a Tampa-i nemzetközi repülőtéren, amikor valami furcsát vettek észre rajta.

Nem derült ki, hogy az idős pár tudta-e, mi a helyzet kutyájukkal, Ellie ugyanis elleni kezdett a 80-as beszálló kapu előtt. Szerencse, hogy még az utazás megkezdése előtt beindult a vajúdás, a repülőtér tűzoltó- és mentőcsapatának egészségügyi dolgozói a gazdik helyett is a helyzet magaslatán álltak, és profin levezették a kutya meglepő szülését.

Ellie először hét egészséges fiúnak adott életet, de ezt is sikerült megkoronáznia az utolsóként érkezett kislány kölyökkel. A büszke apuka is jelen volt a nagy eseménynél – bár, ha Ellie tulajdonosai nem is tudtak vemhességéről, akkor csak remélhetik, hogy Nugget a büszke apuka.

Kemény napnak mondható Ellie életében ez a nap, de ügyesen végig csinálta a kihívást, gazdái pedig két kutya helyett összesen tízzel távoztak a helyszínről.

 

Ezeket is ajánljuk:

Metrón szülte meg 9 kölykét egy kutya

A törött lábú agár több mint 3 kilométeren át gyalogolt, hogy elvezesse kölykeihez az állatorvosokat

Furcsa munkát kapott egy kutya egy repülőtéren

 


(kutyabarát.hu)

Forrás: metro

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...