Állatkínzást, mint szolgáltatást hirdetett egy fiú az interneten – dagad a botrány

Egyre több részlet derül ki, közben mégis egyre homályosabb a történet – az „Állatvédők” facebook csoportba került fel egy poszt, amelyben egy férfi nyíltan hirdette az állatkínzást, mint szolgáltatását. Később egy kamu profillal elnézést kért, jelezte, hogy gyerekként a haverok unszolására tette ki a kamu hirdetést, de akkor már elindult a lavina. 

Többen feljelentést tettek, miután tömegesen osztani kezdték az Állatvédők facebook csoportban megjelent posztot.

Egy fiatal férfi fotójával került fel a hirdetés, de kamu címmel, telefonszámmal. A posztból kiderül: a hirdető pénzért vállal mindenféle állat megkínzását. Kutyákat, macskákat percenként 2,500.-ért, egyéb állatokat, például halakat, madarakat kicsit drágábban. 

Az elérhető módszereket részletesen fel is sorolta, állatkínzásról szóló képekkel illusztrálva. A hirdetéshez fényképet is csatolt, amit valaki más vonatkozásban felismert – és újabb botrány hullámokat indított el.. A hirdető elérhetőségeket is megadott, amikről kiderültek, hogy nem valósak.

A csoportban természetesen hatalmas felháborodás követte a poszt kikerülését, a felhasználót letiltották, a hirdetés szövegét bizonyítékként lementették, többen feljelentést tettek.

Később kikerült egy bocsánatkérő poszt, az illető nem sokat gondolkodott a felhasználó nevén, egyszerűen „Ezegykamu Profil” néven írta meg a bejelenteni valóját, később a poszt alatt egy kisfiú profilja is megjelent, de nem tudni, ki kinek a nevében mit állít, hiszen csak virtuális személyek vettek részt a vitában.

„Jónapot! Az állatkínzós „nagy feri” posztot én tettem ki de csak viccből! Kérem a csoport tagjait, hogy bocsássanak meg nem gondoltam komolyan! Megpróbáltam később törölni de már nem voltam a csoport tagja! Egyik ismerősöm fotójával raktam fel, de nem szerettem volna, hogy bajba sodorjam őt is és magamat is! Az állatkínzós posztot azért tettem fel, mert egyik barátom azzal szivatott, hogy nem merem kitenni! Kitettem…! Megbántam! Kérem bocsássanak meg azt a posztomat nem gondoltam komolyan! Kérem aki a feljelentést tette keressen meg szeméjjesen (privátba) és elmondom neki az egész történetet, ahogy azt tegnap este …-nek is elmondtam! Illetve ezúton kérem a feljelentőt, hogy vonja vissza a feljelentést mert nem gondoltam komolyan! Nem tennék soha olyat még egy léggyel sem! Ui.: Nekem is van 2 kutyám!”

Többen kinyomozták a kisfiú profilján keresztül az édesanyja nevét, telefonszámát, beszéltek is vele. Nem derült ki, melyik profil, fotó vagy adat volt valós vagy épp nem volt igazi, állítólag egy tizenéves fiú lehet érintett a történetben, akit édesanyja egyedül nevel és nem tudja megoldani a fiával gyakran felmerülő problémákat.

Többen elbizonytalanodtak a feljelentést illetően, hiszen mivel az Állatvédők csoportba került ki a hirdetés, így feltételezhető volt, hogy valami szőrnyű morbid „viccről” vagy fogadásról lehet szó. Mások azonban azt vallják, hiába kisgyerek  – vagy ki tudja ki – lehet az érintett, és hiába valószínűleg nincs mögötte tényleges bűncselekmény, nem maradhat következmények nélkül az ilyen veszélyes internetes tevékenység.

 

Cikkajánló:

Az állatkínzás nem művészet – eltávolítja a Guggenheim múzeum a provokatív alkotásokat

Az állatkínzás, mint bűncselekmény

Az internet hatalma – avagy milyen állatvésők ne legyünk

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Állatvédők facebook csoport
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...