Saját KB bal
Saját KB jobb

Közel ezren vettek részt az V. örökbefogadott Állatok Napján

Közel ezer gazdi vagy éppen leendő gazdi és több száz kutya vett részt az állatbarát Allee Bevásárlóközpont és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) rendezvényén, az V. Örökbefogadott Állatok Napján Budapesten, az Allee melletti Kőrösy sétányon. A rendezvény célja az volt, hogy ösztönözzék az örökbefogadást és felhívják a figyelmet a felelős állattartásra.

Kutya-gazdi szépségversennyel, kutyabehívó versennyel, emberméretű ismeretterjesztő társasjátékokkal, interaktív bemutatókkal, rengeteg szakemberrel és az „Állj a képre és tégy kutyahűségesküt!” elnevezésű aktivitással készültek a szervezők az V. Örökbefogadott Állatok Napjára, amelyen mintegy ezer érdeklődő, házikedvenc és gazdája, köztük sok örökbefogadott  kutya és családja vett részt. A rendezvény célja kettős volt: egyrészt a rendezők fel kívánták hívni a figyelmet  az örökbefogadás jelentőségére, másrészt hangsúlyozni kívánták a felelős állattartás társadalmi értékét, hasznosságát.

A rendezvényen a szervezők azt kívánták bemutatni, hogy nagyvárosi környezetben is létezhet olyan kutyás élet, ami élvezhető, a környezet számára sem zavaró, és egyúttal életmentő is lehet, ezért választották a rendezvény helyszínéül az Allee Bevásárlóközpontot.

A DOKTA képviselője, Dódity Gabriella az örökbefogadással kapcsolatban hangsúlyozta: „Aki az Illatos útról választ magának társat, amellett, hogy boldog gazdivá válhat és otthont, biztonságot, törődést, örömöt hoz egy addig gazdátlan állat életébe, egyúttal társadalmi felelősségvállalást is tesz, hiszen átvállalja egy olyan állat gondozását, amelyét addig a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata révén az önkormányzat látta el. Azonban az örökbefogadás valóban nagyobb felelősséggel, többletmunkával jár, és a döntést alapos megfontolás kell, hogy megelőzze.”

A rendezvényen több híresség is megjelent. Tóth Vera énekesnő örökbefogadott kutyájával, Hugóval érkezett, helyszíni interjút és koncertet adott. A kutya—gazdi szépségverseny zsűrijében pedig feltűnt Szabó Dóri, a TV2 műsorvezetője. Az Allee Bevásárlóközpont képviseletében Egyed Krisztina marketingvezető az eseményen 100.000 Ft adományt adott át a DOKTÁ-nak, amelyet az Illatos úton lévő szívférges kutyák, Bundás és társai gyógyítására ajánlott fel.

Az Örökbefogadott Állatok Napját korábban a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szervezte, idén azonban átengedték a szervezést az őket segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítványnak és az Allee Bevásárlóközpontnak. Jelenlétükkel azonban a szervezőkkel együtt, továbbra is hangsúlyozták az örökbefogadás szükségességét. Évente mintegy kétezer állat kerül ugyanis az Illatos úti telepre, amelynek a felelőtlen állattartás az oka, a következménye pedig, hogy ugyanennyi állatnak kell felelős gazdit találni. Az Illatos úti telepen öt éve nincs helyhiány miatti túlaltatás, a férőhelyek száma – amely 94 – azonban nem növelhető.

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...