Saját KB bal
Saját KB jobb

Újra teltházas lett a Cesar Millan Show

Cesar Millan másodszor látogatott Budapestre, ami a szervezők részéről akár kockázat vállalás is lehetett volna, de nem volt ok az aggodalomra: a népszerű kiképző idén is megtöltötte a Budapest Arénát. A kutyabarát.hu a show médiapartnereként ott lehetett a kulisszák mögött is.  

A show előtt kisebb csoport várta izgatottan, hogy személyesen is találkozzon, kezet fogjon a „kutyasuttogóval”. Bár az este szigorú, feszített időbeosztással zajlott, de pár embernek – köztünk nekünk is sikerült találkoznia, és pár szót váltania Cesar-el – köztük például Tornóczky Anitával is találkozhattunk, de ott volt Nyakas Gábor is, aki itthonról segítette a tavalyi és az idei show előkészületeit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teltházas ováció fogadta Cesart újra Budapesten, aki a szinkrontolmácsot megszégyenítve igyekezett magyarul is köszönteni a közönséget, sőt, előadásába is lépten-nyomon beleszőtt egyszerűbb magyar szavakat, mint például az „összebújós társ”.

Show-ja idén megújult, felépítése ugyan más volt a tavalyihoz képest, de a mondanivalója lényegében nem változott.

Szó esett olyan alapvető értékekről, mint a tisztelet vagy a szeretet, ami meghatározza egy ember és kutya közti kapcsolat biztos alapjait, és találkozhattunk azokkal a szerencsés ebekkel és gazdáikkal is, akiket a számtalan jelentkező közül kiválasztottak, hogy Cesar a színpadon foglalkozzon velük.

Cesar jelenleg egy 12 országot érintő turné sorozat részeként látogatott újra hazánkba, és ugyan szemmel láthatólag kissé fáradt volt, de energiáit mégis újra és újra képes magabiztos nyugalommá formálni, ha kutyákról van szó.

A magyar közönség hálás közönség volt idén is. Köszönjük a Broadway Jegyirodának, hogy idehozta a show-t, biztosította a részvételünket, és beszámolhattunk róla azoknak is, akik most nem tudtak ott lenni.

Hamarosan egy videó-összeállítással is bemutatjuk a show hangulatát.

 

 

(kutyabarát.hu) 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...