Saját KB bal
Saját KB jobb

Megvannak az idei agility-bajnokok

Egy Parson Russel terrier, egy uszkár és egy border collie. Név szerint Rugó, Ike és Jayzee. Ők lettek a három méretkategória bajnokai az agility Országos Bajnokság döntőjében, amelyet 2016. november 20-án tartották a szigetszentmiklósi Futsal-csarnokban. A legnépszerűbb kutyás sport ismerői már nagyon várták, hogy a számunkra különösen jól sikerült világbajnokság után végre hazai környezetben is összemérhessék tudásukat a legjobbak.

A verseny mindhárom méretkategóriában izgalmas volt. A minik között Hazai Anita nyert Rugóval, de a különbség az ezüstérmes László Zsomborhoz képest kevesebb, mint két tizedmásodperc volt. Zsombor ezzel a helyezésével hazavihette a legjobb junior felvezető díját, és mindenki láthatta: itt a jövő egyik nagy reménysége. Ugyanebben a döntőben láthattuk az idei bajnokság másik nagy felfedezettjét is. Ő Daubner Tibor, aki élete első versenyén, ami ráadásul a legrangosabb hazai verseny, egyből bronzérmet szerzett.

A midik között a kategória két kiemelkedő versenyzője, Ács-Kövesi Ági és Both Eszter között dőlt el a bajnokság. A handicap rendszerben zajló versenyen utolsó előttiként induló győri Ács-Kövesi Ági és Ike futása a hazai agilityt legrégebben követők véleménye szerint is minden idők egyik legnagyszerűbb midi futama volt, nem véletlen, hogy három és fél másodpercet vert az addigi első helyezettre, és hat másodpercet az azt követő versenyzőre. Az utolsóként induló Both Eszternek így fel volt adva a feladat: Rokka nevű mudijával még gyorsabbnak lenni. Ő is fantasztikusat futott, ám az első hely nem sikerült, második helyen végzett, szintén jelentős előnnyel a bronzérmes előtt. Ő vihette viszont haza az országos bajnokság legjobb magyar fajtájú kutyájának különdíját.

Az utolsó futam a maxi méretkategóriáé volt. Itt Bali Dóra nyert Jayzee nevű border collie-jával, de a különbség itt is igen szoros volt: Káli Anita Nash nevű border collie-ja is fél másodpercen belül volt. Külön izgalmat jelentett, hogy Jayzee futama után még nyolc versenyző volt hátra, közülük hárman az idei VB-válogatottból, ám senki nem tudott náluk jobbat futni.

Az idei országos bajnokság legnagyobb újdonsága a lebonyolítás volt: a szombati előfutamokból a 21 legjobb mini, 20 legjobb midi és 30 legjobb maxi kutya jutott a döntőkbe. Ez a lebonyolítás hasonló a nagy nemzetközi versenyeken látottakhoz, és éppen azt a célt szolgálta, hogy egyre több magyar versenyző számára legyen ismerős az az érzés, amikor egy, nagyjából 30 másodperces futamon dől el minden. Az előfutamok alapján alakult ki, hogy a versenyzők milyen sorrendben állhatnak a rajthoz a döntőben. A handicap lebonyolításnak köszönhetően különösen izgalmasak lettek a futamok, ahogy az egyre jobb időeredményekkel döntőbe jutó kutyák versenyeztek az aktuálisan legjobb döntőbeli idővel.

Idén második alkalommal került megrendezésre a csapatváltó-verseny. Ennek a lényege, hogy a háromtagú csapatok versenyzői stafétával a kezükben futnak, és azt egymásnak átadva váltanak. Ennek a lebonyolításnak az érdekessége, hogy annak a csapatnak van reális esélye a végső győzelemre, amelynek mindhárom tagja hibátlant fut, és még jól is váltanak. Ez egyszerre igényel gyorsaságot, precizitást, a figyelem megosztását és jó helyezkedést a stafétabot átadásánál. (A győzteseket lásd cikkünk alján.)

Az év utolsó versenyét az agilitysek kihasználták arra is, hogy egy kicsit megünnepeljék a sportág hazai hőseit. Ennek megfelelően felköszöntötték a 2016. évi Agility European Openen, az Agility European Open Junioron, az FMBB Belga Juhász Világbajnokságon és az FCI Agility Világbajnokságon induló válogatottak tagjait. Különösen megható perceket éltek át a résztvevők, amikor egyenként köszöntötték az idén visszavonuló kutyákat. Ez szintén egy új és nagyon kedves kezdeményezés volt. Az év nagy agilitys sikerei közé tartozott, hogy Tráj Tamás volt az FCI világbajnokság egyik bírója, ő különdíjat vehetett át, illetve ő nyerte az Év Bírója-díj közönség-szavazását is. Láthatunk magyar bírót a 2017. évi European Openen is: Bíró Zsófit, aki ebből az alkalomból átvehette az Agility Bírói Testület elismerését.

A magyar agility sportolók jó része most egy kicsit visszavesz az edzésmunkából, pihenteti a kutyáját, hogy aztán megkezdje a felkészülést a tavaszi megmérettetésekre: a 2017. évi European Open, belga juhász világbajnokság és FCI világbajnokság válogatóversenyeire. Ezeken a versenyeken sok fiatal, ígéretes kutyát először láthatunk majd futni, miközben persze ott lesznek a jelenlegi legjobbak is, így biztos, hogy ismét izgalmas és színvonalas versenyeket láthatunk majd.

Eredménylista

Maxi egyéni: Bali Dóri & Jayzee (border collie)

Midi egyéni: Ács-Kövesi Ági & Ike (uszkár)

Mini egyéni: Hazai Anita & Rugó (Parson Russel terrier)

Maxi csapat: Ferencsák Timi & Elina (border collie), Fodor Lili & Damil (belga juhász), Kovács Ági & Lolka (mudi)

Mini-midi csapat: Farkas Kati & Kleo (törpe uszkár), Tóth Vivien & Kelsi (törpe uszkár), Wéber Krisztina & Ariel (Jack Russel terrier)

Legjobb magyar fajta: Rokka (Both Eszter kutyája)

Legjobb junior felvezető: László Zsombor

További eredmények: www.meoe-asb.com

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok