Saját KB bal
Saját KB jobb

Malac szerepet kapott a Diótörő karácsonyi balettben

Idén az időtlen Csajkovszkij zenével aláfestett karácsonyi balett – a Diótörő olyan verziót állít színpadra, amit egy kutyaszerető ember sosem fog elfelejteni. Emlékeztek Malacra? Egy súlyos fejlődési rendellenesség miatt a kutya gerince egy szakasza és több bordája is hiányzik. Na, ő kapta az egyik szerepet az előadásban. 

Malac már három éves, és szerencsére elképzelhetetlen testalkata ellenére egészséges, mindössze arra kell figyelnie gazdájának, hogy furcsa kedvence ne hízzon meg. Ha lenne is rajta súlyfelesleg, most biztosan lemozogta volna: A Human Society, az Egyesület Állam egyik legnagyobb állatvédő szervezete úgy döntött, hogy Malac közreműködésével rendezi meg idei adománygyűjtő estjét. Malac alakította a cukortündér szerepét a Birmingham Ballett Csoport tagjai mellett.

Az este teltházasra sikerült, Malac közösségi médiás követői pedig 100 ezerre duzzadtak. De természetesen gazdája szerint kedvencének kissé nyugtalanító volt ennyi ember közt lenni.

„Mivel a fejét egyáltalán nem tudja mozgatni, így könnyen megijed” – mesélte Kim Dillenbeck, Malac gazdája „nehéz volt olyan helyen lennie, ahol ennyi ember és ennyi zaj van, de csodálatos munkát végzett”.

Nem ő volt az egyetlen állat, aki a show-ban szerepelt, ráadásul legtöbben mentett kutyák voltak. A balettművészt, Katherine Free-t lenyűgözték az ügyes négylábúak, főleg Malac hihetetlen életereje.

 

Még több érdekes történet:

21 milliós nézettségű zenei videó – menhelyi kutyás módra

Ilyen volt az első magyar vakvezető kutyás divatbemutató

Egy csodálatos egymásra találás

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Life with Dogs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok