Saját KB bal
Saját KB jobb

Az első magyar, aki ott lesz a világ legnagyobb szánhúzó versenyén

Balogh Ottó fejében már gyerekként kezdett el körvonalazódni a nagy álom: részt venni egy valódi szánhúzó versenyen. Ottó tett érte, és nem adta lejjebb: a világ legnagyobb szánhúzó versenyére, az alaszkai Iditarod-ra sikerült kvalifikálnia magát, így 2017 márciusában ő lesz az első magyar, aki rajthoz áll kutyáival az összesen 1688 km hosszú, embert  és kutyát próbáló távon.

Mivel kezdődött?

7-8 éves koromban nagy hatással voltak rám Jack London könyvei: A vadon szava, Fehér agyar, Beszélő kutya, ezek indították el bennem az Alaszka, az extrém kalandok és a kutyaszánozás iránti szenvedélyt, ami azóta is töretlenül motivál.

 

Hol tartasz most az álom megvalósításában?

Az anyagi-, a családi helyzet és az idő együttesen tette lehetővé, hogy tavaly el tudjam kezdeni a kvalifikációs szezonomat, amit sikeresen teljesítettem. Így most a második téli szezonomat töltöm Alaszkában, amikor is a szezon végén megrendezésre kerül az Iditarod versenye. Itt nem lehet csak úgy elindulni, hogy befizetem a start díjat, előtte bizonyítani kell, hogy megálljuk a helyünket. A három, egyenként 500 km-es kvalifikációs versenyt ugyanazzal a 12 kutyával teljesítettem, akik most is a csapatom magját fogják alkotni. A jelenlegi őszi felkészülésben egyelőre motoros kvadokkal körülbelül 70 kilométert megyünk naponta, ezt mindig egy-két nap pihenő követi, ezt fogjuk fokozatosan emelni.

Mitől ez a világ legkeményebb versenye?

Az Iditarod hivatalosan 1688 km hosszú, nagyjából egy légvonalbeli távolság Debrecen és London között. Hegyeken, völgyeken, folyókon keresztül 16 kutya és én, ahol csakis egymás életéért vagyunk felelősek, és egymásra vigyázunk. Olykor mínusz 40-60 fokban, szélviharok és vadállatok közt nagyon kevés alvással kell megtenni a távot, minden külső segítség elfogadása nélkül.

A futam 1973 óta minden március első hétvégéjén elrajtol. A különböző szakaszokon ún. check-pointokon állatorvosi csapatok segítenek, mindenhol átvizsgálják a kutyákat, ha egy állat sérült, ezeken a pontokon lehet biztonsággal hátra hagyni. Új kutyát nem lehet a csapathoz tenni, a verseny teljesítése pedig annak a függvénye, hogy a célvonalon áthaladva minimum 5 kutya be kell, hogy legyen fogva.

Kik alkotják a csapatodat?

17-en alkotjuk a csapatot: 16 kutya és én. Annak ellenére, hogy a fajta jelenleg még nem hivatalosan elismert, az alaszkai hajtók szinte csak ún. alaszkai husky-t választanak, akik a legszívósabbak, és hosszú távon a legnagyobb átlagsebességet képesek fenntartani. Külön kiemelném az ún. „lead dog”-okat, a vezér kutyákat: legendás, hogy milyen felelősséggel tartoznak a csapat többi tagjával szemben: hallgatniuk kell a hajtóra, valamint minden pillanatban a megfelelő sebességet és ütemet kell megválasztaniuk. Az én két vezér kutyám Fox és Beatle.

Milyen célt tűztél ki magad elé a versenyen?

Nem tartozom azok közé, akik kezdőként a top 10-ben akarnak lenni, itt egyik kezdőnek sem lehet ez a célja. Szeretném teljesíteni a teljes távot, szeretnék áthaladni a célvonalon egy egészséges, energikus, boldog kutya csapattal, a magyar zászlót lobogtatva

Nyomon követhetitek Ottó és csapata kalandjait az ” Első magyar az Iditarod-on ” közösségei oldalon.

 

 

Ha hideg, akkor ezeket is ajánljuk:

Emberére akadt a jeges orosz tóba esett kutya

Véget ért a világ leghosszabb kutyaszánversenye

 

 

ViNyL

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...